Vádemelés a lányokat „futtató" svájci –magyar bűnszervezet elfogott tagjai ellen (Videó!)
A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Főügyészség nemzetközi együttműködés eredményeként vádat emelt az ellen a Magyarországon elfogott pár ellen, és az őket segítő személyszállítással foglalkozó vállalkozó ellen, akik éveken keresztül zsákmányoltak ki prostitúcióból élő fiatal magyar nőket

A páros női tagja kezdetben maga is prostitúcióból élt, majd meglátva a prostitúciós munkát végző nők kihasználásában rejlő üzleti lehetőséget 2013-ban élettársával megbeszélte, hogy a nő ismeretségi köréből Magyarországon toboroz külföldi munkavégzésre a lányokat, míg a férfi a kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket különböző nyugat-európai országokba - Svájcba, Ausztriába, Németországba és Belgiumba - szállítja, majd ott felügyelete alatt velük prostitúciós munkát végeztet, az általuk megkeresett pénzből pedig részesednek. Évekig ezt az életvitelt folytatták, prostitúciót folytató nőkkel kitartatták magukat.

2016 októberében a szervezettség egy magasabb fokára lépve egy svájci állampolgárral szövetkezve egy olyan – a nők kizsákmányolásán alapuló – bűnszervezetet hoztak létre, ahol a feladatokat egymás között megosztották, és a részesedést előre megbeszélték. A Magyarországon bíróság elé állított pár feladata továbbra is az volt, hogy magas kereseti lehetőség ígéretével sexmunkára vállalkozó nőket toborozzanak, majd őket részben a személyszállítással foglalkozó III. rendű vádlott segítségével Svájcba szállítsák. A svájci férfi lakásában működő bordélyházban szállásolták el a nőket, és a bűnszervezet férfi tagjai szállították őket kuncsaftokhoz, míg az egyik Svájcban élő magyar nő tanította be a lányokat, közölte velük, hogy milyen szolgáltatást várnak el tőlük.

A nőknek a keresetük 50 %-át át kellett adniuk a bűnszervezet tagjainak, ezen túlmenően a szállásért, a sexhirdetésekért, az ügyfelekhez történő szállításért is külön kellett fizetniük, ily módon keresetük töredék részével rendelkezhettek szabadon.

Az EUROJUST segítségével megvalósuló svájci-magyar együttműködés eredményeként a bűnszervezet három tagja Magyarországon, másik három tagja pedig Svájcban áll bíróság elé.

A bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettével és kitartottság bűntettével vádolt személyekre a főügyészség a legsúlyosabb – fegyház - büntetés kiszabását indítványozta, azzal, hogy a kizsákmányolt nőktől elvett több millió forint összegre a bíróság vagyonelkobzást is rendeljen el.

 

További információkért kattintson!