Váci Mihályra emlékeztek – 97 éve született a költő, műfordító
Fotó: Szarka Lajos

Váci Mihály születésének 97. évfordulójára emlékeztek csütörtökön szülővárosában, Nyíregyházán. A költő, műfordító a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig Magyarország legtöbbet szavalt kortárs alakja volt. A Bessenyei téri szobránál és a Váci Mihály Kulturális Központban is koszorúkkal emlékeztek rá.

Kitűnő megjelenésű, vonzó tekintetű, asztal mellett kellemesen beszélgető férfi volt, akinek szelíd derűje mögött kemény felelősségtudatot lehetett mindig érezni, de ez a férfias komolyság szelíd mosoly, mindenkihez méltányos udvariasság felszíne mögé húzódott. Szerkesztői és kiadói szerették, mint munkatársat; írók, költők, ügyfelek szerették, mint szerkesztőt vagy közhivatalnokot – így ír Hegedüs Géza Váci Mihályról.

Koszorúzás két helyszínen

A Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő és műfordító Nyíregyházán született 1924. december 25-én. Emlékét a Bessenyei téren álló kitárt karú, kezében könyvet szorító bronzszobor őrzi. A költő születésének 97. évfordulójára szervezett megemlékezés is itt kezdődött csütörtök délelőtt, majd a kulturális központ előtt folytatódott. A Zrínyi Ilona Gimnázium diákjai emlékeztek a költőre mind a két helyszínen.

Ünnepelt alkotó

Váci Mihály a Kádár-rendszer időszakában, a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig, Magyarország ünnepelt és legtöbbet szavalt kortárs költője volt. Szülővárosában a kulturális központ, egy iskola, illetve utca is viseli Váci Mihály nevét.

Méltó emlékezés

Szívügyünknek érezzük, hogy intézményünk névadójára az őt megillető módon minden évben emlékezünk, így teszünk ilyenkor születésének közeledtével, halálára áprilisban emlékezünk. Minden évben szervezünk Váci Mihály szavalóversenyeket, támogatjuk a nevét viselő kulturális egyesületet, ragaszkodunk az ő nevéhez, eszmeiségéhez, felnézünk rá és nagyon nagy tisztelettel emlékezünk rá évről évre, a nagy költőnkre” – mondta köszöntőjében Mészáros Szilárd, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója.

Az ünnepség részeként Gulyás Emil emlékfotót ajándékozott a Váci Mihály Kulturális Központnak, ezt Mészáros Szilárd igazgató vette át az intézmény nevében.

Kapcsolódó galéria

Emlékezés Váci Mihályra 2021