Útfelújítások, járdaépítések lépten-nyomon: tucatnyi gödörrel kevesebb – léptek a tulajok

Útfelújítások, járdaépítések lépten-nyomon: tucatnyi gödörrel kevesebb – léptek a tulajok

Hónapokon át szembesültünk mi is a Pazonyi úti Lidl melletti bevezető úton található tucatnyi gödörrel, amik megnehezítették a bevásárlóközpontokba való eljutást. Kérdést is többször tettünk fel a javítás kapcsán, ám kiderült: a helyzet jogilag bonyolult, nem a városé a terület, így nem is nyúlhat hozzá. Mindenesetre a legjobb válasz az, hogy már nincs. Mármint aszfaltgödör. (Megjelent a Nyíregyházi Napló június 28-ai számában.)

A hivatalos választ pedig oknyomozásunk után a Városüzemeltetéstől kaptuk.

A Pazonyi úti Lidl melletti útszakaszról idén tavasszal derült ki, hogy nem önkormányzati tulajdonú, így a NYÍRVV nem végezhet rajta semmilyen munkát. Írásban értesítettük a tulajdonosokat, akik közül volt olyan, aki nem is tudta, hogy az övék az út. Hosszú folyamat után az üzletház jelenlegi tulajdonosa és a Lidl elvégeztette május végére az út helyreállítását, így most már normális körülmények között lehet rajta közlekedni.

– eddig tart a NYÍRVV közleménye a múltról, ami azt jelenti, eltûnt a sok bosszúságot okozó úthiba. Ám hozzátették, ők a jövőre is gondoltak, mert ahol egyszer volt gond, máskor is lehet, de megoldás még nincs.

Azaz:

Mind a három tulajdonost írásban megkerestük azzal, hogy az utat térítésmentesen adják át az önkormányzatnak, de ezzel kapcsolatosan még egyik helyről sem kaptunk visszajelzést.

– írja a cég nevében Dicső Péter út- és közterület-kezelési csoportvezető. A lakosság nevében reméljük, ebben is rugalmas lesz a hozzáállásuk.