Utcai piknik a belváros szívében – Minden részlet a szombati programról!
Nyíregyháza a gyalogosbarát város - Utcai piknik a belváros szívében

A program háttere:

Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzata részt vesz „A CityWalk (DTP1-045-3.1) című projekt keretében Pilot-akciók megvalósítása” elnevezésű, az Európai Unió által támogatott interregionális projektben, amely 16 nemzetközi partner együttműködésével valósul meg. A projekt célja, hogy hozzájáruljon a károsanyag kibocsátás csökkentéséhez, erősítve a fenntartható közlekedési formák szerepét a helyi közlekedésben, kiemelve a közlekedés aktív formáit, mint a gyaloglás és a kerékpározás. Ennek érdekében a projekt fókusza a gyalogos barát város feltételeinek az elősegítése. A projekt várt eredményeként létrejöhet egy olyan korszerűsített helyi közlekedési rendszer alapja, amely hozzájárul a károsanyagok kibocsátásának csökkentéséhez, illetve egy élhetőbb, biztonságosabb város kialakításához. Nyíregyháza az elmúlt években jelentős energiát fordított a projekthez szorosan kapcsolódó, kerékpárút-, járda- és park fejlesztésekre, a város ezt a folyamatot szeretné tovább vinni ennek a projektnek a végrehajtásával is. A pilot akció keretében a gyalogos és a kerékpáros közlekedési módok népszerűsítését célzó információs táblák tervei készülnek el egy előre kialakított koncepció alapján, valamint a Dózsa György utca gyalogosbaráttá alakításának részvételen alapuló tervezése keretében egy utcai piknik is megvalósul.

Az utcai piknik lebonyolítása:

A CityWalk projekt keretében kerül megrendezésre május 11-én szombaton 14:00 és 18:00 között egy ún. „utcai piknik”, mely a Dózsa György utca Vay Ádám körút és Nyár utca közötti szakaszát fogja érinteni. A rendezvény idejére az utca kijelölt része le lesz zárva a gépkocsiforgalom elől és sétálóutcává fog alakulni. A rendezvényen civil szervezetek mutatkoznak be, valamint különböző családi programok színesítik majd a délutánt. Bár a projekt célja a gyaloglás ösztönzése, ezt szeretnénk kiegészíteni az egészséges életmódot népszerűsítő tevékenységekkel is, ezért ilyen programokon is részt vehetnek majd az érdeklődők.

A rendezvény programja:

14:00 Ünnepélyes megnyitó

14:45 Beszélgetés Helebrandt Mátéval a Nyíregyházi Sportcentrum gyalogló atlétájával

15:20 Nyíregyházi amatőr együttesek fellépése: − RE-flex Moderntánc Stúdió, − Terne-Cserhaja együttes

16:45 No Dress Code Acoustic zenekar koncertje

14:00- 18:00 Folyamatos utcai programok: Streetball verseny, Mini tenisz gyerekeknek, Aszfaltrajzverseny

Bemutatkozó szervezetek:

• Nyíregyházi Kosár Közösség - helyi termékek népszerűsítése

• Otthon Segítünk Alapítvány – életmód - tanácsadás, vérnyomás mérés

• Megyei Természetbarát Szövetség - nordic walking gyaloglás, túrázás népszerűsítése

• Nyíregyházi Extrém BMX Egyesület - BMX-roller show, kerékpározás népszerűsítése

• Rendőrség: baleset-megelőzési tanácsadás, „részeg szemüveg” kipróbálás, KRESZ teszt Az érdeklődők számos, az egészséges életmóddal és a sétálással kapcsolatos ajándékkal gazdagodhatnak, valamint a versenyek győztesei értékes nyereményekben részesülnek.

 

A rendezvényen való részvétel mindenki számára ingyenes! Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel és ajándékokkal várunk!