Útátadás az Ösvény utcán – a Rozsrétszőlőn élők régi vágya teljesült

 

A Rozsrétszőlőn élők régi vágya teljesült azzal, hogy új aszfaltburkolatot kapott az Ösvény utca. A korábbi földutat 822 méteres szakaszon burkolták le, a munkák során útalapot, szegélyeket építettek, és kiépítették a csapadékvíz elvezetéséhez szükséges létesítményeket. Az új aszfaltutat ünnepélyes keretek között, szalagátvágással adták át a városrész lakóinak.

Közel 700 millió út- és járdaépítésekre

Dr. Kovács Ferenc polgármester elmondta, idén is határidőre, november 30-ig elkészültek a tervezett út- és járdaépítési, valamint felújítási munkák.

Ezekre az önkormányzat saját forrásból közel 700 millió forintot fordított.

Jellemzően a külterületeken fejlesztettek, Nyírszőlősön, Sóstóhegyen, Kistelekiszőlőben, a Déli ipartelepen, és Rozsrétszőlőn. Itt, az Ösvény utcán épült a leghosszabb, ahol a lakosok több mint 30 éve vártak az aszfaltozásra. A beruházás 122 millió forintba került.

Jövőre folytatják a fejlesztéseket

Ebben az évben hat utcában 2143 méter hosszúságú szakaszon épített új utat, három helyszínen pedig 1383 méter hosszon útfelújítást végzett a NYÍRVV Nonprofit Kft.

Ezeken a helyeken a csapadékvíz elvezetési problémákat is megoldották a szakemberek.

Az önkormányzat a tervek szerint a jövő évben is folytatja az út- és járdaépítéseket Nyíregyházán.

 

Szoboszlai Tibor