Ünnepi megemlékezés

Az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium harmadikosai a 1848-49-es szabadságharc eseményeit és kiemelkedő alakjait idézték meg a Nyíregyházi Egyetemen. A szabolcsi felsőoktatási intézményben a kisdiákok „Vannak napok, amelyek nem szállnak el...” című műsorával emlékeztek a forradalom és szabadságharc 169. évfordulójára. Iváncsik-Hoffmann Kinga felkészítő tanár elmondta, a gyerekek nagy szorgalommal és lelkesedéssel készültek az előadásra, hogy hűen állítsanak emléket ennek a jelentős történelmi eseménynek.

 

Emlék a hősöknek

 

A Nyíregyházi Egyetem részéről Rácz Kitti Magdolna mondott ünnepi beszédet. A hallgató a forradalom névtelen hőseiről emlékezett meg azokról, akik nélkül a történelemkönyvek lapjairól ismert, méltán hősies események be sem következtek volna, illetve azokról is, akik csendben munkálkodva a hátország voltak.

 

A mai egyetemisták is márciusi ifjak

 

A Nyíregyházi Egyetemen nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok véleményére. Azt vallják, ez viszi előre a világot. Mint mondják, kreativitásuk, újszerű meglátásaik az, amiben nagyban hasonlítanak a márciusi ifjakhoz.

További képekért kattintson a fotóra!

– Mindig azt szoktam mondani, hogy ti fogjátok megalkotni a jövőt. A ti kreatív gondolatotok, az a gondolat, hogy másképp kellene csinálni, ezt a világot át kellene alakítani, és még sorolhatnám tovább. A márciusi ifjak és az egyetemisták én azt hiszem, elválaszthatatlanok egymástól – fogalmazott dr. Kiss Ferenc, a Nyíregyházi Egyetem általános rektorhelyettese.

 

Elismerések a jubilánsoknak

 

A megemlékezés végén munkájuk elismeréseként dr. Kiss Ferenc törzsgárda okleveleket adott át azon jubiláló dolgozók számára, akik 10, 15, 20, 25, 30 vagy 40 éve tartoznak a felsőoktatási intézmény kötelékébe.

10 éves jubileumi elismerést vehetett át: Bereczki Brigitta, Csajbók-Tulipán Klaudia, Daradics Sándorné, Dr. Beszeda Imre, Dr. Halász Judit, Dr. Iszály György Barna, Dr. János István, Dr. Jekő József, Dr. Szoboszlay György, Grexa Attila, Kerekes Péter, Molnár Rita, Nyíri Zsolt Mihály, Pálóczi Tibor, Pappné Kisferi Erzsébet, Sipos István, Sójáné Gajdos Gabriella és Tudlik Tamásné kollégák.

15 éve dolgozik a Nyíregyházi Egyetemen és jogelődjeinél: Asztalosné Győri Ildikó, Berki-Fazekas Imola, Böjtiné Tóth Henrietta, Deményfalvi Tiborné, Dr. Antal Tamás, Dr. Buhály Attila, Dr. Vajda Ildikó, Dr. Zopus András, Ecsedi-Erős Ágnes, Hankószki Gyöngyi, Kosztyuné Krajnyák Edit, Megyesi Zoltán, Mócsán Krisztina, Morovszkiné Szabó Edina, Nagy József, Petri Bálintné, Tasnádi Jánosné, Técsy Attila és Váradi Andrásné.

20 éves évfordulót ünnepelhettek: Árva Monika, Dr. Bordé Katalin, Dr. Drabancz Róbert, Dr. Pethőné Zatureczki Tünde, Havasi Tamás, Huszár Lászlóné és Pető Ágnes Krisztina.

25 éves jubileiumi oklevelet vehettek át: Béres Mária, Dr. Simon László, Dr. Szabó Sándor, Dr. Veres Ferenc, Falucskai János, Halkóné dr. Rudolf Éva, Kotánszki Éva, Lukács Gábor, Nagyné Péter Katalin, Soltészné Harcsa Gabriella, Subert Ildikó és Tanyiné dr. Kocsis Anikó munkatársak.

30 éves törzsgárda elismerést kaptak: Dr. Kerekes Benedek, Dr. Minya Károly, Dr. Reszler Gábor, Pivnyik Istvánné, Veres Gabriella és Nagyné dr. Bíró Margit.

Dr. Dobány Zoltán 40 éves jubileumi elismerésben részesült.

A megemlékezést követően dr. Kiss Ferenc, általános rektorhelyettes zártkörű ünnepségen adta át a most fokozatot lépő akadémiai dolgozók előléptetési dokumentumait. Két oktató adjunktusi, hat oktató főiskolai docensi, egy fő egyetemi docensi kinevezést kapott. Átadásra került továbbá dr. Szepessy Béla intézetigazgatói vezetői, dr. Kovács Zoltán intézetigazgató vezetői és Ferencziné dr. Ács Ildikó oktatási rektorhelyettesi magasabb vezetői megbízása is.

Zadubenszki Norbert

(Fotó: Szarka Lajos)