Ünnepelt a Sportcentrum
Fotó: Kohut Árpád

Számos jó eredményt értek el a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői 2023-ban. Az Atlétikai VB-n a szabolcsi megyeszékhely adta a legtöbb sportolót a vidéki egyesületek közül. A klub idén is ünnepséggel zárta az esztendőt. 

Több mint 1400 sportoló, bajnoki címek, EB és VB részvételek. Sikeres évet zárt a Nyíregyházi Sportcentrum 2023-ban. Ezúttal is egy ünnepséget rendeztek a Continental Arénában az utánpótlás sportolóknak. Nyíregyházán az elmúlt években több sportlétesítmény épült. 

- Karácsonyi évzáróval zárjuk az esztendőt, ahol értékeljük az évet, és már a következő év tervezése is folyamatban van. Fontos az is, hogy ne menjünk el a örömök, sikerek mellett, az esetleges kudarcokat, nehézségeket meg elemezzük, és tegyünk meg mindent, hogy a jövőben azok ne ismétlődjenek meg. Az önkormányzat az elmúlt 10 évben nagyon kiemelt infrastruktúra fejlesztést hajtott végre Nyíregyházán, és vannak olyan szakembereink, edzőink akik tudtak és remélem tudnak is majd olyan versenyzőket nevelni, akikre nemcsak Nyíregyháza, hanem az ország is büszke lehet - mondta Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. 

Az év legnagyobb eseménye, a budapesti rendezésű Atlétikai Világbajnokság volt, ahol a Sportcentrum öt versenyzője vehetett részt. 

- Olyan élményekben lehetett részük, ami páratlan, és ami nagyon nehezen megismételhető itt Magyarország határain belül, de sportszakmailag biztos vagyok benne, hogy léptek annyit előre, hogy hogy ez hatással legyen a következő évre is. De nem csak az a fontos, hogy a most pályán lévő top atléták mit profitáltak az atlétikai világbajnokságból, hanem talán az is, hogy sok fiatal választja rendszeres elfoglaltságnak a sportot - mondta Dr. Baji Balázs a Nemzeti Sportügynökség Zrt. sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató helyettese. 

2024 olimpiai év, így kiemelten fontos a magyar sportolók számára. A Sportcentrumból többen is esélyesek arra, hogy ott legyenek Párizsban. 

Kapcsolódó galéria

A Nyíregyházi Sportcentrum évzáró rendezvénye a Continentál Arénában