Ünnep Rozsréten a hagyományok jegyében

Az évek óta hagyományosan megrendezett esemény pénteken reggel kispályás labdarúgó bajnoksággal kezdődött, majd főzőversennyel folytatódott. Ajándékkal jutalmazták a leghagyományosabb, a legízletesebb, a legkreatívabb és a legszebb tálalásban elkészült ételeket. A nap folyamán a nagy keresztény egyházak képviselői ökumenikus szertartás keretében szentelték meg az új kenyeret, amit a résztvevők meg is kóstolhattak.


Szent István hagyatéka – felelősség

 

A rendezvényen részt vett Vassné Harmann Gyöngyi, Rozsrétszőlő önkormányzati képviselője is, aki az ünnephez kötődő beszédében hangsúlyozta, a magyarságnak ápolnia kell hagyományait, tisztelnie kell őseit. Kiemelte továbbá, hogy a jövő a jelen társadalmán múlik, s hogy a ma emberének kell példát mutatnia a következő nemzedék számára.

 

Színes programok

 

A rendezvény szervezésében a helyi lakosok mellett a környékbeli civil szervezetek is aktívan vettek részt, munkájukkal emelve a nap jelentőségét – hangsúlyozta a képviselőasszony. A színes programokkal tarkított eseményen több nyugdíjas klub és egyesület produkciója mulattatta a közönséget. Forró hangulatot teremtett a hastánc, a country pedig csipetnyi vadnyugatot idézett, de volt népzene és mediball bemutató is. A nap sztárja Antal Timi 18 órakor lépett a színpadra. A rendezvényt utcabállal koronázták meg a szervezők.

Piszár Tünde