Készül a DVTK elleni találkozóra a Fatum Nyíregyháza. A női röplabdások 12-én lépnek először pályára. A csapat a háború elől menekülő ukrán játékosoknak is segít.
Alaposan megdolgoztatta a Fatum Nyíregyháza keretének tagjait Szasa Nedeljkovics. A bajnoki szünetet kihasználva erősítő edzéseket is tartanak a játékosoknak, április 12-én pedig kezdődik a párharc a Diósgyőr ellen.
- A profi sportembereknek nem csak a sikert kell elviselni, hanem a kudarcot is. Bízom abban, hogy a lányok helyre tették magukban, hogy ez a szezon nem úgy sikerült ahogy szerettük volna. Ebből a bajnokságból még van néhány meccs, emelt fővel kell befejezni az idényt, és meg kell szerezni az ötödik helyet - mondta Dr. Mohácsi Máté, az Élsport Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Közben a klub vezetése igyekszik a háború elől menekülő ukrán sportolóknak is segíteni. Két röplabdás érkezett Magyarországra, akiknek a Nyíregyházi Egyetem szállást és étkezést, a Fatum Nyíregyháza pedig edzéslehetőséget biztosít.
- A hétvégén érkezett két játékos, mindketten az ukrán Szuperligában szerepeltek. Minden segítséget megadunk nekik, a lányok befogadták őket, az edzéseinken is részt vesznek. A hangsúly most a segítségnyújtáson van – tette hozzá Dr. Mohácsi Máté.
Viktoriia Nikolaichuk 22 éves liberó, többszörös felnőtt és korosztályos válogatott, fiatal kora ellenére komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Az ukrán bajnokságban idén posztján a második legjobb volt. Kseniya Puhach 24 éves center, ő is a Zaporizzsja játékosa volt, és tavaly a harmadik helyen végeztek a bajnokságban. Mindkét játékos nagyon hálás, hogy a Nyíregyháza segítséget nyújtott nekik.