Újraindulnak a nyelvi klubok a Mustárházban

Olaszországból érkezett önkéntessel is gyakorolják az olasz nyelvet a nyíregyházi fiatalok a Mustárházban. Ettől a héttől ugyanis újraindult az a program, ami 2007-től színesíti a Mustárház kínálatát. Az Erasmus+ Európai Önkéntes Szolgálat keretein belül külföldi önkéntesek érkeztek Nyíregyházára, akik a fiataloknak szóló rádióműsorok mellett részt vesznek a helyi diákok nyelvoktatásában is. Előzetes bejelentkezést követően ingyen gyakorolhatják az olasz, a spanyol, az angol és a francia nyelvet a nyíregyháziak. Márciusban pedig az orosz nyelvvel bővül a kínálat.

 

Anyanyelvi beszélővel gyakorolhatják a nyelvet

 

Varga Kitti, a Mustárház nemzetközi koordinátora arról beszélt, hogy anyanyelvi beszélővel gyakoroljon, beszélgessen egy diák, nem sokaknak van lehetősége. Hozzátette, iskolai körülmények között tanulni a nyelvet nem ugyanaz, mintha az ember anyanyelvi beszélővel próbálja. Varga Kitti kifejtette, arra nincs mindenkinek lehetősége, hogy hosszabb-rövidebb időre külföldre látogasson, a Mustárház által kínált lehetőség pedig kényelmes, hiszen itt vannak az önkéntesek, akik a nyelvtanulásban is tudnak segíteni.

További képekért kattintson a fotóra!

A tanulók 10 és 16 óra között találkozhatnak az önkéntes nyelvoktatókkal, akik szükség esetén 18 óráig állnak a diákok rendelkezésére a Szent István utcai épületben.

 

Fontos a nyelvtanulás

 

Bán Dáriusz, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanul angolt és olaszt. Azt mondta, nagyon fontosnak tartja a nyelvtanulást és a nyelvklubokat, ahol új barátokra tehet szert, és olyan tapasztalatokkal gazdagodhat, amelyeket a jövőben fel tud használni.

 

Helyi és nemzetközi programok

 

A nyelvgyakorláson kívül a nyíregyházi fiataloknak helyi és nemzetközi programokat is kínál az önkormányzattal feladatellátási szerződésben dolgozó Mustárház. Segítőik minden évben megrendezik a városban a központi ballagást, segítenek a Kapcsos Könyv hagyományainak ápolásában, irodalmi délutánokat és kiállításokat szerveznek, valamint rendszeres bemutatkozási lehetőségeket kínálnak amatőr zenekaroknak. A fiatalok részt vehetnek nemzetközi, ifjúsági csereprogramokban is. 2015 novemberében hat nyíregyházi képviselte Nyíregyházát Vietnamban egy kapacitásépítő programban. Ez a kapcsolat folytatódik, hiszen ebben az évben a vietnami diákok viszonozzák a látogatást. A Mustárház részt vesz a Városok Hálózata programban is, amelynek lényege, hogy kilenc ország részvételével színes, nemzetközi lehetőségeket kínálnak nyíregyházi fiataloknak. 2016 júliusában nemzetközi ifjúsági cserén gyakorolhatják a nyelveket és fejleszthetik készségeiket a város diákjai.

M. E.

(Fotó: Szarka Lajos)