A DEAC ellen lépett pályára a Futsal NB-I-ben az A'Stúdió Futsal Nyíregyháza. A mieinket ezúttal az eltiltott Lovas Norbert helyett Laczovics Attila irányította. A Stúdió szerzett vezetést, a 6. percben Kovács Erik a védőjéről lepattanó saját lövését összeszedte és belőtte. A 35. percben labdaszerzés után gyönyörű kontrát vezetett a Nyíregyháza, amit Öreglaki Norbert fejezett be, és még ugyanebben a percben Gregory is ajtó-ablak ziccerben találta magát, nem is hibázott! 3–0. A Debrecen azonnal időt kért és elővette az öt a négyes játékot, a szépítést végül egy büntető hozta meg, amit a hatodik fault után rúghatott a DEAC. A hátralévő, közel másfél percben már nem tudott zárkózni a Debrecen, sőt, a végén még Öreglaki és Maneca is betalált egyszer-egyszer, beállítva ezzel az 5–1-es végeredményt.
Zsinórban ötödször nyert a Stúdió, és megerősítette helyét a felsőházban.
Futsal: NB I, 16. forduló
A’Stúdió Futsal Nyíregyháza–DEAC 5–1 (1–0)
Continental Aréna, v.: Zimony, Czene-Joó (Mózsa).
Nyíregyháza: Gagyi – Öreglaki, Gregory, Dávid, Maneca. Csere: Petró, Szabó, Krajnyák, Kovács R., Kovács G., Urr, Kovács E., Lakatos, Kovács Á. Megbízott edző: Laczovics Attila.
DEAC: Faragó Á. – Vass, Ulloa, Thiago, Tóth. Csere: Bazsányi, Nyerges, Faragó L., Berecz, Nagy, Harmati, Szatmári, Siska, Győri. Vezetőedző: Tihanyi Csaba.
Gól: Kovács E. (7.), Öreglaki (35., 40.), Gregory (35.), Maneca (40.), illetve Tóth (39. - büntetőből).