Újabb kamara előadás olvasópróbáját tartották a Móricz Zsigmond Színházban

Újabb kamara előadás olvasópróbáját tartották a Móricz Zsigmond Színházban
Újabb kamara előadás olvasópróbáját tartották a Móricz Zsigmond Színházban

Újabb kamaraelőadás olvasópróbáját tartották a Móricz Zsigmond Színházban. A Tengeren szerzője Conor McPherson kortárs ír író, rendezője Göttinger Pál, vendégként szerepel az előadásban Kálid Artúr. A bemutató december 13-án lesz.

Kegyelemről, kárhozatról, bűnről és megbocsátásról szól a Tengeren. Ennél magasztosabb témaválasztás nincs a drámairodalomban. Ehhez képest szerethető közelségben, egymáshoz közel álló emberek között, kicsiben zajlik le ez az áttetsző történet

- fogalmazott az olvasópróbán Göttinger Pál.

Én már meg is álmodtam a bemutatót, nagyon jók voltatok benne, úgyhogy mindenkinek gratulálok!

Göttinger Pál a 2008-as bárkás előadás után másodszor rendezi a Tengeren című drámát, ezúttal itt, Nyíregyházán. Annak idején a saját rendezését 47 alkalommal látta, minden jelenete elevenen él emlékezetében. A Leenane szépe után igazi sikert ígér ez az előadás is.

Azzal vert meg a sors, hogy én nem számítok a színházcsinálásban semmilyen szempontból fenegyereknek. A nagyon szelíd színházcsinálásban hiszek. Embereknek emberek általi ábrázolásából bomlanak ki a legkisebb és legnagyobb történetek is. Én a Leenane szépét is egy szelíd színdarabnak találtam a saját megítélésem szerint, most eltekintve attól, hogy fejbevertek valakit egy nagy darab vassal.

A szigorúan 16 éven felülieknek szóló előadás egy mocskos humorú és mégis csodaszép karácsonyi színdarab kegyelemről, gyötrelemről, családról és olyan adósságokról, amelyeket mindannyiunknak le kell rónunk végül. - így szól a színházi ajánló, és így szól az előadás vendégművésze Kálid Artúr is, aki annak idején szintén Mr Lockhart volt a bárkás előadásban.

Kálid Artúr színművész:

Túl sokat nem szeretnék elárulni róla, mert maga az előadás és a darab olyan, ha én most elmondanám, hogy ki ő valójában, akkora szpojlert követnék el, hogy a fal adná a másikat. Mindenesetre nagyon rejtélyes, titokzatos figura, aki egyszer csak megjelenik egy dublini baráti társaságban, kártyáznak egy jót, és valami érdekes, furcsa csavart vesz a történet.

Egy karácsonyi történet, kicsit szabadszájú, de a mai világban már elfogadható, frenetikus humorú megváltástörténet. Az ünneptől függetlenül bármikor érvényes. Aki elmegy és megnézi, a megszokottnál békésebb és boldogabb lesz a karácsonya. 

A Krúdy Kamara december 13-i bemutatójának további szereplői: Horváth László Attila, Illyés Ákos, Nagyidai Gergő és Tóth Károly.