Újabb ifjúsági csere: Olaszországban jártak a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda tagjai

A Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda ismét Olaszországban járt nemzetközi ifjúsági cserén az Erasmus+ jóvoltából november 10-17. között. 

A festői Magliano Sabina-ban zajlott le ez az érdekes egy hét, ahol török, szlovén és olasz fiatalokkal közösen dolgozták fel a demokrácia témáját. A projekt során főleg a non formális metódusokra helyezték a hangsúlyt, de az előadó képességüket is fejleszthették a résztvevők. Lehetőségük volt feltérképezni a gyönyörű itáliai települést is, mely során megismerkedhettek egyaránt a helyi lakosokkal és a résztvevőkkel. A csere során megtapasztalhatták egymás kultúráját és hagyományos ételeiket is, a nyíregyházi fiatalok által főzött lecsó különösen ízlett mindenkinek. Az iroda delegáltjai rengeteg új ismerettel, tapasztalattal és barátsággal zárták ezt a projektet is.

 

Szerző: Takács Zsófia, diákpolgármester

Kapcsolódó galéria

Olaszországban jártak