Újabb hosszabbítás - Tóth Fruzsina is marad a Fatumnál!
Tóth Fruzsina a következő szezonban is a Fatum Nyíregyháza játékosa!
A nyíregyházi nevelésű válogatott játékos évek óta posztja legjobbja a magyar élvonalban, és a mögöttünk hagyott szezonban is remek teljesítményt nyújtott. Az együttes a Magyar Kupában ezüstérmes lett, a nemzetközi porondon pedig két sikerrel megvívott párharc után egy olasz gárdától szenvedtünk vereséget. A TippmixPro Női Röplabda Extraliga miatt viszont maradt benne hiányérzet.

A Magyar Kupa ezüst szép emlék marad, a bajnokság viszont nem úgy sikerült ahogy szerettük volna. Sajnos komoly sérülések hátráltatták a csapatot, két magyar centerünket is korán elveszítettük, majd a folytatásban is voltak betegségek, hiányzók. A következő szezont tekintve optimista vagyok, a tervek szerint egy fiatalos, lendületes csapatunk lesz, ahol mindenki bizonyítani szeretne, és a klub hírnevéhez méltón szeretnénk szerepelni. Fontos lesz a megfelelő csapatszellem, hogy tudjunk egymásért küzdeni, és a célunk az, hogy ne csak egy-egy felvillanásunk legyen a bajnokság során, hanem egyenletesen jó teljesítményt nyújtsunk – mondta Tóth Fruzsina.
A játékos vállsérülése folyamatosan javul, a héten a fővárosban volt még orvosi ellenőrzésen, itthon pedig Heim Gábor irányításával dolgozik.


