Újabb alapítványi iskola bukott Szabolcsban

Az elkövetők a már ismert módszert alkalmazták: a Magyar Államkincstártól olyan tanulók után igényeltek állami támogatást, akiknek egy része soha nem járt az oktatási intézménybe.
A pénzügyi nyomozók ötszázötven diák kihallgatását követően megállapították, hogy közülük csaknem százan nem vettek részt a képzéseken, vagyis csak a nyilvántartások szerint voltak az iskola tanulói.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint mindehhez a pedagógusok is segítséget nyújtottak, hiszen az általuk oktatott tantárgyakból is osztályoztak olyan diákot, aki az adott tanévben valójában be sem iratkozott.
Az ügyben összesen 17 gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt. A pénzügyi nyomozók a nyomozás iratait vádemelési javaslattal a Nyíregyházi Városi Ügyészségnek küldik meg.
Az oktatási intézmény vezetői és tanárai tettükért akár 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetést is kaphatnak.