Új tanterem – Több mint 60 férőhelyes tanteremmel bővült a Matematika és Informatika Intézet
Több mint hatvan férőhelyes termet adtak át a Nyíregyházi Egyetem E épületében. Az informatika jellegű szakok oktatásához használt helyiségben két kivetítőn is követhetik a hallgatók az óra menetét. A fejlesztés azért volt kiemelten fontos, mert a hallgatói létszámnövekedés miatt nagyobb és több férőhelyes tanterem kialakítására volt szükség.
Szükségessé vált a férőhelyek számának növelése
A rezsiköltségek drasztikus emelkedése miatt két évvel ezelőtt az egyetem E épületéből a B épület második emeletére költözött a Matematika és Informatika Intézet. Tanyiné dr. Kocsis Anikó intézetigazgató elárulta: az új helyszínt nemcsak korszerűsíteni kellett, hanem a képzések speciális feltételeinek megfelelően, szinte teljesen át kellett alakítani. A B épületben jelenleg 6 laborral rendelkeznek, amelyek nagy része 20–22 férőhelyes, a legnagyobb termükben pedig 40 hallgató fért el eddig. Ez pedig, tekintve, hogy az elmúlt időszakban ugrásszerűen megnőtt a diákok létszáma, kevésnek bizonyult, így egyértelművé vált, hogy fejlesztésekre lesz szükség az eredeti épületben, a beruházáshoz az egyetem vezetése még forrást is biztosított.
– Sikerült létrehoznunk, kialakítanunk úgy egy termet, hogy két korábbi kisebb termet összenyittattunk, s gyakorlatilag, lehet azt mondani, kaptunk egy több mint 60 férőhelyes nagy helyiséget. Ennek sajátossága, hogy 40 új számítógépet raktunk be, a többi munkaállomás pedig lehetővé teszi, hogy a hallgatók becsatlakozzanak laptoppal. A hallgatóink nagy része ma már laptopot használ
– fejtette ki Tanyiné dr. Kocsis Anikó.
Három kivetítőn is nyomon követhetik az órákat
Az intézetigazgató hozzátette: a terem elsősorban az informatikai tárgyak oktatásában nyújt nagy segítséget. Amennyiben például programozás gyakorlata van a hallgatóknak, nem mindegy, hogy a kivetített programrészlet hogyan fog megjelenni. Így nem csupán egy nagy kivetítő van a teremben, hanem több képernyőn is láthatják a diákok az anyagot.
– Az új beruházás segítségével gyakorlatilag egy fal méretű kivetítőn láthatják az anyagot a diákok, s mivel a terem kialakításánál bekerült két tartóoszlop, hátra is került két kivetítő. Lehet azt mondani, hogy három különböző szemszögből is tudják a hallgatók figyelni az eseményeket és követni a programrészleteket, úgyhogy számunkra ez most nagy segítség
– egészítette ki gondolatait Tanyiné dr. Kocsis Anikó, s elárulta: egy év alatt 420-ról 650-re nőtt az intézet diákjainak száma, a külföldi hallgatók oktatása pedig ettől a tanévtől már három évfolyamon zajlik. Az intézet jelenleg 9 szakkal rendelkezik, és továbbiak indítását tervezik, melyekhez újabb laborok kialakítását célozták meg.