Új szakirányú továbbképzéseket hirdet a Nyíregyházi Egyetem

Új szakirányú továbbképzéseket hirdet a Nyíregyházi Egyetem

A Nyíregyházi Egyetem az alábbi, új pedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzéseket hirdeti meg: Pedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzés Gyakorlatvezető tanító ismeretkör; Pedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzés Gyakorlatvezető óvodapedagógus ismeretkör, illetve a Coach szakirányú továbbképzés. A jelentkezés pontos feltételeit, a szakok részletes leírását, illetve az összes meghirdetett szakirányú továbbképzés listáját az intézmény honlapján megtalálják az érdeklődők.

 

Pedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzés (Gyakorlatvezető tanító ismeretkör)

A Nyíregyházi Egyetem szakirányú továbbképzés keretében kínál lehetőséget arra, hogy a jelentkezők a pedagógusképzési területen négy félév alatt szerezzenek ilyen oklevelet. A pedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzési szakra jelentkezők az első két félévben az úgynevezett kötelező ismeretkörökhöz kapcsolódó tantárgyakat hallgatják, majd a második két félévben kerül sor a specializációra, azaz a választáson alapuló ismeretkörök tantárgyaira. 2020-ban a meglévők mellett új választáson alapuló ismeretkörként jelent meg az intézmény kínálatában a gyakorlatvezető tanító, mely a tanító szakos hallgatók gyakorlatvezetői feladataira nyújt felkészítést. A képzés célja a pedagógus-szakvizsga gyakorlatvezető tanítói ismeretkörrel nevű szakot választó pedagógusok olyan elméleti és gyakorlati ismereteket kapnak a képzés során, amelyek birtokában eredményesen végezhetik a mentori munkájukat, elsősorban azoknak a tanítójelölteknek a felkészítését, akik a koordinálásuk alatt folytatják iskolai gyakorlatukat az adott intézményben. Cél, hogy a képzésben résztvevők elmélyítsék és megújítsák azokat az ismereteiket, amelyekkel hatékonyan támogathatják a pályakezdő pedagógusok szerteágazó tevékenységét.

Pedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzés (Gyakorlatvezető óvodapedagógus ismeretkör)

A Nyíregyházi Egyetem szakirányú továbbképzés keretében kínál lehetőséget arra, hogy a jelentkezők a pedagógusképzési területen négy félév alatt szerezzenek ilyen oklevelet. A pedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzési szakra jelentkezők az első két félévben az úgynevezett kötelező ismeretkörökhöz kapcsolódó tantárgyakat hallgatják, majd a második két félévben kerül sor a specializációra, azaz a választáson alapuló ismeretkörök tantárgyaira. 2020-ban a meglévők mellett új választáson alapuló ismeretkörként jelent meg az intézmény kínálatában a gyakorlatvezető óvodapedagógus, amely az óvodapedagógus szakos hallgatók gyakorlatvezetői feladataira nyújt felkészítést. 

A képzésben részt vevők felkészítése az óvodapedagógus-jelöltek gyakorlati képzésének irányítására, a pályakezdők munkahelyi beilleszkedésével kapcsolatos mentorpedagógusi feladatok ellátására a különböző köznevelési intézményekben. A továbbképzés keretében kerül sor a pedagógusi tevékenység ellátásához szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek megerősítésére, elmélyítésére, korszerű ismeretekkel történő megújítására. A képzés során a hallgatók felkészülnek az óvodapedagógus kompetenciáinak fejlesztésére, a gyakorlati képzés tervezésére, szervezésére, irányítására. A mentorpedagógusi felkészítés átfogja a pályakezdés szakmai támogatásának valamennyi területét, különös hangsúlyt helyezve a pedagógiai hatások differenciált tervezésére, módszereire.

Coach szakirányú továbbképzés

A képzés célja: olyan háttértudás kialakítása és olyan személyes kompetenciák fejlesztése, amelyek birtokában a végzettek az üzleti élet, és a nonprofit szféra különböző területein a tanultak alkalmazásával eredményes coaching tevékenységre, illetve coaching szemléletű vezetésre képesek. A képzés csoportját elsősorban olyan szakemberek alkotják, akik az alapképzettségüket kiegészítve megfelelő támogatást tudnak nyújtani a coaching eszközrendszere segítségével akár szervezeten belül, akár külső szakértőként a coacholt személy vagy csoport hatékonyságának növeléséhez. A coaching szemlélettel és technikái alkalmazásával lehetőség nyílik a környezetben lévők teljesítményének fokozására, munkájukat nehezítő vagy veszélyeztető akadályok elhárítására, illetve csoportmunka ösztönzésére. Az ismeretek bővítése során lehetővé válik annak elsajátítása, hogy miként lehet támogatni másokat a kihívások leküzdésében, és az, hogy közben a tanultakat saját maga és a szervezet számára eredménnyé alakítsa. A coaching alkalmazásával a saját, illetve a szervezet folyamatai javulnak a tevékenység és a stratégiakialakítás területein. A képzésben a Nyíregyházi Egyetem tapasztalt oktatói tudományosan megalapozott, a gyakorlatban eredményesen alkalmazható tudást adnak át.

További részletek és pontos információk a www.nye.hu oldalon.

 

Forrás: Nyíregyházi Egyetem