Új jövevények – Először születtek szerválkölykök a Nyíregyházi Állatparkban
Újabb ritka afrikai ragadozókkal bővült a Nyíregyházi Állatpark. Három egészséges szerválkölyök született, melyek már át is estek első állatorvosi vizsgálatukon, hamarosan pedig a látogatók is megfigyelhetik fejlődésüket. A két hím és egy nőstény kölyök gondoskodó anyjuk mellett szépen fejlődik.
Három jövevénnyel bővült az állatkert
A három szervál apróság – két hím és egy nőstény – már négyhetes és szépen fejlődnek édesanyjuk gondoskodásának köszönhetően a Nyíregyházi Állatparkban. A szervál a Szubszaharai Afrika füves pusztáin, mocsaras területein és szavannáin él. Különleges testfelépítése miatt könnyen felismerhető: a macskafélék közül testarányosan neki vannak a leghosszabb lábai, miközben hatalmas fülei kivételes hallást biztosítanak számára. Ezen adottságainak köszönhetően rendkívül eredményes vadász, akár 2–3 méter magasra is képes felugrani zsákmánya után. A három csöppség már át is esett az első állatorvosi vizsgálaton.
– Ilyenkor testtömegmérés van, megkapják a féregtelenítőt, az első vakcinájukat, és fény derül az ivarukra is. Két hím és egy nőstény látott napvilágot, testtömegüket tekintve jelenleg 8–900 grammosok fejenként, ivarérett korukban akár 6–8 kilogrammosak is lehetnek
– nyilatkozta Révészné Petró Zsuzsa, az Oktatási és Közönségkapcsolatok Osztályának vezetője.

A kicsik másfél éves korukig az anyjukkal maradnak
A modern állatkertek kiemelkedő szerepet töltenek be a faj megőrzésében, hiszen tenyészprogramjaikkal hozzájárulnak a genetikai állomány fenntartásához és a természetvédelmi célok megvalósításához. Révészné Petró Zsuzsa kiemelte: a kicsik egyelőre még édesanyjukkal maradnak.
– Mindig hatalmas kérdés, hogy az első ellés esetén vajon gondos mamáról van-e szó. Jelentem, nagyon szépen neveli az anyaállat a kicsiket, akik hamarosan a látogatók szemei elé is kerülnek, hiszen a napokban kikerülnek a kifutójukba. Az apróságok egy-másfél éves korukig mindenképpen anyjukkal maradnak, aztán önálló életet fognak élni, hiszen alapvetően a szerválok magányos életmódot folytatnak
– tette hozzá az osztályvezető.
A mostani szaporulat újabb fontos mérföldkő az állatpark életében, és megerősíti a természetvédelmi munka jelentőségét. Hamarosan a látogatók is megfigyelhetik a kölykök első játékos pillanatait és fejlődését.


