Új gondozási igazgató a Szociális Gondozási Központ élén
Új gondozási igazgató a Szociális Gondozási Központ élén

Július 1 – től új igazgatója van a Szociális Gondozási Központnak. Nagyné Hermányos Zsuzsa a Szivárvány Idősek Otthonából érkezett, és új pozíciójában is az emberi méltóságra, emellett kollégái szakmai tudására hivatkozik.

Egészségügyi, szociális és oktatási területen szerzett ismereteket és tapasztalatokat az új vezető. 25 évet töltött a Jósa András Oktatókórházban, ebből 21 évig vezető volt. A Szivárvány Idősek Otthonában vezető ápolóként, megbízott vezetőként, majd általános helyettesként dolgozott.

Nagyné Hermányos Zsuzsa, a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ igazgatója:

A szociális területet nagyon-nagyon megszerettem, ezért miután az egészségügyi területen MSc végzettségem volt, úgy gondoltam, hogy a szociális területen a másik biztos lábamat is megszerzem, és azt gondolom, hogy így egy teljes egészségügyi és szociális rálátással rendelkezem. Jelenleg itt a Szociális Gondozási Központban egy nagyon komplex alapszolgáltatást, ill. szakellátást biztosítunk az idős emberek, gondozottak, rászorultak számára.

Nyolc területen folyik az alapellátás. Nagy hagyománya van a házi gondozásnak éppúgy, mint a szociális étkeztetésnek. Idén is bővült a jelzőrendszeres segítségnyújtás és az idősek nappali ellátási köre, illetve komplex program készül a fogyatékosok, pszichiátriai betegek nappali foglalkoztatására, mely rövidesen az Őz utcán tervezett épületben kap helyet. Köztudott, hogy nagy igény lenne a városban a bentlakásos férőhelyek bővítésére.

Eddigi munkám során az is nagyon fontos volt számomra, kiemelném kulcsfontosságként, hogy az emberi méltóság megőrzése, mellett fontos a dolgozóink rátermettsége, odaadása, szakmai tudása. Így elmondom, hogy nincs prioritás a terveim között, hiszen, ha azt mondjuk, hogy minőséget és  színvonalat emelünk, ehhez nagyon fontos a dolgozóink képzése, hogy maximálisan tudjanak a mindennapok során döntést hozni, problémát megoldani, tehát segíteni kell őket ebben, akkor el lehet mondani, hogy nincs elsőbbséget élvező feladat.

Több területen, több fokozaton egyszerre kell haladni a munkával – fogalmazott az új vezető.

Úgy gondolkodik a jövőről, hogy a szolgáltatások minőségét, színvonalát szeretné növelni, illetve bővíteni. Összhangba állítani a meglévő szolgáltatásokat azokkal az igényekkel és szükségletekkel, melyeket a mindennapokban megtapasztalnak.

Jó lenne, ha többen tudnának a Vécsey közben működő kölcsönzési lehetőségről. A Központ intézményében gyógyászati segédeszközöket kínálnak a rászorulók rendelkezésére.