Elkezdődött az alapozás és összeállt az idei évi versenynaptára Ifj. Belus Tamásnak. Az ultra terepfutó előző éve eléggé viharosara sikeredett a márciusi súlyos betegséggel, a műtéttel és az azt követő hosszú rehabilitációval. A nyár és az ősz már jobban alakult, sikerült kiharcolnia a helyét a magyar terepfutó válogatottban a júliusi Skyrunning Világbajnokságra, ahol a huszadik helyet szerezte meg, és hatodik lett a magyar csapattal.
- Bár az augusztusi UTMB-TDS-t az Alpokban sajnos fel kellett adnom, de az októberi 108 km-es Vadlán Ultra Terepen második lettem és a harmadik helyen zártam a hosszútávú magyar terepfutó ranglistán. A Vadlán után kivettem pár hét „futószabit", végre újra jókat ehettem, és az edzések is sokkal könnyebbek voltak. Már éppen kezdődött volna az alapozás, amikor a COVID miatt újra ki kellett hagynom egy rövid időt, szerencsére az oltásoknak hála nem viselt meg nagyon a betegség. A 2022-es évet már egészségesen, sérülések nélkül kezdhettem meg. Most a kicsit lassabb, hosszabb futásokon van a hangsúly, hetente körülbelül 120 km-t futok, erre jönnek rá még az erősítő edzések és a nyújtások. Az első versenyem március elején lesz, az egyik kedvencem, a 66 km-es Bükki Hard. Pár héttel utána következik a Black Hole Ultra, aminek még a rajtjában sem fogjuk tudni, hogy mennyi lesz a táv pontosan, csak annyi biztos, hogy valahol 50 és 120 km között lesz. Áprilisban jön az 55 km-es Mátrabérc Trail majd júniusban a 114 km-es Ultra-Trail Hungary (az UTH, ahol címvédő vagyok) és pár hétre rá a 110 km-es ausztriai Mozart100. Augusztus végén az Alpokban szeretnék revansot venni az Ultra-Trail du Mont Blanc-on (a TDS nevű távon) a tavalyi fiaskóért - osztotta meg terveit Ifj. Belus Tamás.
Az ősz reményei szerint a világversenyeké lesz. Igyekszik ismét bekerülni a terepfutó válogatottba és kijutni a szeptemberi olaszországi Skyrunning Világbajnokságra és a novemberi thaiföldi Terepfutó Világbajnokságra is. Bár idén már 42 éves lesz, a sportoló úgy érzi, van még benne néhány jó futóév.