Tűzoltók napja
Annyi mindenről, mindenkiről megemlékezünk 365 nap alatt. Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének ünnepe azonban valahogy mégis kiemelt jelentőséggel bír az emléknapok között. Gondoljunk csak bele...

Mi lenne az emberiséggel, ha nem állnának mindig, 0-24 órában készenlétben az egyáltalán nem könnyű munkát végző tűzoltók. Ki oltaná el a lakásban véletlenül keletkezett kisebb tüzet, ki segítene, amikor a tető kap lángra, ki vetne véget a több hektáros tarlótüzeknek és ki lenne az, aki lehozná a magas fán akadt kiscicát, vagy életét kockáztatva bemenne egy házba egy égő gázpalackért… számunkra természetes, hogy ha baj van, hívjuk a 105-öt, ahol éjjel-nappal, húsvétkor, karácsonykor, születésnapkor és hétköznapokon is lánglovagok állnak bevetésre készen, hogy ha megszólal a csengő, mások megmentésére siessenek. Nem véletlenül Szent Flórián a védőszentjük, aki szintén önfeláldozó, bátor ember volt. Flórián a 3. század második felében született. Diocletianus császár uralkodása alatt lépett be a a római hadseregbe, ahol rendkívüli ereje és bátorsága miatt gyorsan haladt előre a ranglétrán. A hagyomány szerint megfékezett egy már-már kilátástalannak tűnő erdőtüzet úgy, hogy közben saját katonáinak az életét is megmentette. A keresztényüldözések idején 40 börtönben sínylődő, halálra ítélt mellé állt. Ezért a császár parancsára 304. május 4-én kövekkel a nyakában egy folyóba vetették. Sokáig az árvizek védőszentjeként tisztelték, majd a tűzoltók védelmezője lett. Ha csak pár pillanatra is, de gondoljunk ma azokra, akik tragédiákat akadályoznak meg, és akiknek szeme előtt egy cél lebeg, segíteni a bajba jutottakon!

M. E.

(Fotó: internet)