Tűzoltóbál Nyírbátorban – Hajnalig ropták a táncot

Kovács Miklós tű. alezredes, a Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője köszöntötte a vendéget, majd Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, a Parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának az alelnöke nyitotta meg a hagyományos rendezvényt. A közönség elsőként a Fölszállott a Páva televíziós népzenei tehetségkutató versenyből jól ismeret mátészalkai testvérpár előadásában három produkciót is láthatott. Herdon Balázs és Péter táncoltak már Törökországban, Lengyelországban és idehaza több előkelő helyen is, valamint több versenyen nívódíjban, kiemelt nívódíjban és bokrétás táncos elismerésben is részesültek.

A vacsorát követően elindult a talpalávaló, nem maradt el a tombolasorsolás, majd hajnalig ropták a táncot a tűzoltók és barátaik.