Tüzelővel segít a Máltai Szeretetszolgálat

Egy nagy teherautó fát kapott Beregszászon a Kulcsár család a Máltai Szeretetszolgálattól. A házuk elé borították az adományt. Az édesanya és a gyerekek azonnal nekiláttak behordani a tüzelőt. A Kárpátalján élő Kulcsárék nyolc gyereket nevelnek, nagyon nehéz anyagi körülmények között.

- Örülni örülünk neki, mert nekünk úgyse jutott volna ennyi fára, nagyon szépen köszönjük - mondta Kulcsár Erika.

A Máltai Szeretetszolgálat a Családok a családokért mozgalom keretében kezdett pénzgyűjtésbe annak érdekében, hogy segíthessenek a Kárpátalján élő rászoruló magyaroknak. Mivel a kelet-ukrajnai konfliktus miatt a tüzelőanyag árak is megemelkedtek a szomszédos országban, ezért úgy döntöttek, fát vesznek nekik.

- Főleg a sokgyermekes családok vagy az egyedül élő idős emberek, betegek, sérültek, esetleg a mozgásukban korlátozottak számára juttatnak tüzelőt, amit ki is szállítunk és fölvágatjuk - mondta Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi fejlesztésért és vészhelyzetkezelésért felelős vezetője. - Kétmillió forint értékben került sor az első kiszállításra.

Az eddig összegyűlt adományokból 50 kárpátaljai magyar családnak tudott tüzelőt vásárolni a Máltai Szeretetszolgálat. Az adományokat a napokban szállítják ki a rászorulóknak Beregszászon és a környező falvakban. A szervezet még több nehéz sorsú magyar családon szeretne segíteni, ezért továbbra is várják a felajánlásokat.

Z. Pintye Zsolt