Turisztikai jövőkép Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
Turisztikai konferenciát szervezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökség keretein belül működő Europe Direct Iroda idegenforgalmi szakembereknek és olyan vezetőknek, akik tenni tudnak a szervezet egyik legfontosabb célkitűzéséért, a megye turizmusának élénkítéséért.

A „Turisztikai jövőkép Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében” elnevezésű találkozón országosan elismert szakemberek adtak segítséget a helyieknek ahhoz, hogyan kapcsolódhat be a megye az ország turisztikai vérkeringésébe.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül az elmúlt héten jelentek meg azok a pályázati felhívások, amelyek a turizmus élénkítését szolgálják. Ebben kívánt segítséget nyújtani az a szakmai konferencia is, amit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség szervezett. A találkozó hozzájárulhat a turisztikai szakemberek felkészüléséhez, segítheti őket tevékenységükben még a szezon indulása előtt. Az érdeklődők egy plenáris és két szekcióülésen ismerkedhettek meg a turizmus és a hozzá szorosan kapcsolódó marketingterületek újdonságaival.

További képekért kattintson a fotóra!

A konferencia előtti sajtótájékoztatón elhangzott, az elmúlt években a gazdaság nagyon jelentős, legdinamikusabban fejlődő ágazatává vált a turizmus.


Hét évre 9 milliárd forintos fejlesztések

 

Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke azt mondta, a megye számos turisztikai értékkel rendelkezik. Épített és természeti örökségek várják az érdeklődőket. Az elnök hozzátette, ezért a megyei önkormányzatnak célja, hogy ezeket a lehetőségeket segítse. Seszták Oszkár arról is beszélt, különböző ágazati operatív programok keretein belül is meg lehet valósítani turisztikai célokat, de a Területi Operatív Program keretében két intézkedésben közel 9 milliárd forint áll a megyei pályázók rendelkezésére a következő hét évben turisztikai célok megvalósítására. A megyei önkormányzat pedig kedvezményezettként is szeretne jelen lenni ezekben a pályázatokban.

A turizmusban az utóbbi években paradigmaváltás történt. A fejlesztéseket más szempontból közelítik meg a szakemberek.

 

Pontszerű helyett komplex fejlesztések

 

Deák Attila, az SZSZBMFÜ-SZSZBM Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. vezető menedzsere kifejtette, az előző éveket az jellemezte, hogy pontszerű fejlesztések valósultak meg, amelyeknek során egy-egy településre, egy-egy vonzerőre helyezték a hangsúlyt a turisztikai szakemberek. Így valósultak meg a kastélyberuházások, vagy a nagyobb attrakciók. A jövőben azonban hálózatos típusú, komplex fejlesztések irányába mozdul el a megye turizmusfejlesztése.

Ezen belül a kiemelt örökségek helyszínének fejlesztésére, a természetjárásra, a természeti értékek bemutathatóságára, és a kerékpáros, valamint a víziturizmus fejlesztésére helyezik a szakemberek a legnagyobb hangsúlyt. Ennek tükrében a jövőben várhatóan 5 nagyobb komplex turisztikai program indul a megyében, amelyek keretein belül a nagyobb néprajzi és földrajzi egységek teljes fejlesztése valósulna meg.

M. E.

(Fotó: Szarka Lajos)