Bírósági fejlesztések
Modern irat- és bűnjeltároló helyiséget alakítottak ki a Nyíregyházi Törvényszék Toldi utcai épületében. A több mint 125 millió forintos beruházás az Országos Bírósági Hivatal forrásaiból valósult meg. A fejlesztéssel dolgozó- és ügyfélbarát környezetet alakítottak ki, amely már a 21. századi követelményeknek is megfelel.

Új irattárolóval és iratlifttel bővült a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. Ezeknek a létrehozása is része volt annak a beruházásnak, amely a Toldi utcai épületben valósult meg. A több mint 3600 négyzetméteres épületet a bíróság több mint 25 éve használja. Az évek során számos felújítás történt, azonban az iratok raktározására szolgáló pincerész már nem felelt meg a modern követelményeknek. A 700 négyzetméteres pincét az Országos Bírósági Hivatal keretéből 2015 augusztusában kezdték el felújítani. A több mint 125 millió forintos fejlesztés során megtörtént a pince szigetelése, új válaszfalakat építettek, kicserélték a nyílászárókat, kialakították a pinceszint fűtési rendszerét, szellőztető berendezéseket telepítettek.

További képekért kattintson a fotóra!

Mindezek mellett olyan gördíthető állványrendszert is felszereltek, amelyben 3130 folyóméter iratot tudnak tárolni. A jövőben egy belső iratlift is tehermentesíti az ott dolgozókat. A fejlesztéseknek még nincs vége, az épületben 2016-ban további beruházások várhatóak.

 

További fejlesztések lesznek

 

Dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke azt mondta, az idén, amit az ügyfelek is tapasztalhatnak az iratmozgatás gyorsaságán kívül, hogy megújulnak a tárgyalótermi berendezések, de megvalósulnak szigetelési és fűtéskorszerűsítési munkálatok is. Az elnök hozzátette, számítanak az ügyfelek és a dolgozók megértésére a kivitelezési munkálatok alatt, amit követően modernebb épületben tudják hivatali dolgaikat intézni az ügyfelek.

 

Kívül-belül megújuló bíróság

 

A fejlesztések folytatásához pályázat útján nyert forrást a Nyíregyházi Törvényszék. A közel 260 millió forintos összeget nemcsak a Toldi utcai épületre fordítják, hanem a Bocskai utcaira is. Ott a bútorok pótlása mellett fűtéskorszerűsítésre kerül sor a tervek szerint, de megújul több járási bíróság is a megyében. A Nyíregyházi Törvényszék nemcsak küllemében, hanem szolgáltatásaiban is megváltozik. Együttműködési megállapodást kezdeményeztek Nyíregyháza önkormányzatával, hiszen az ügyfelek érdekében szeretnének bekapcsolódni a Digitális Város Programba. Ennek keretein belül kültéri információs pultokat helyeznének el a város több pontján, ahol a lakosok tájékozódhatnának többek között az ügyfélfogadási rendről és a beadványok benyújtásának módjáról, de irattanulmányozásra is foglalhatnának időpontot. Mindezek mellett a bíróság térfigyelő kameráival is csatlakozni kíván a projekthez.

M. E.

(Fotó: Szarka Lajos)