Túl az ezredik baleseten...

 Tavaly 16 506 személyi sérüléssel járó és 556 halálos közlekedési baleset történt Magyarországon. Ezek száma ráadásul évek óta alig változik. Van, hogy emberi felelõtlenség miatt következnek be, de ahogy a Nyíregyházán élõ dr. Kemény Lajos igazságügyi gépjármû-közlekedési mûszaki szakértõ is hangsúlyozza, egy balesetnek mindig több oka van...

NEM AKARATTAL KÖVETTÉK EL

Ott jártamkor az 1326. szakvéleményét írta. Harminc éve foglalkozik balesetelemzéssel, de már az 1960-as évek elején elkezdett érdeklõdni a mûszaki szakértõi alapismeretek iránt, amikor megvásárolta Ternai Zoltán professzor egyik könyvét. Az már a sors furcsa fintora, hogy késõbb õ lett a tanára és nála is doktorált. Dr. Kemény Lajos 1980 óta dolgozik igazságügyi mûszaki szakértõként. Feladata, hogy a bíróság, az ügyészség, a rendõrség vagy a jogszabályban meghatározott más hatóság kirendelése esetén – vagy megbízás alapján – szakvéleményével segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését.
– Akik az ilyen ügyekben elkövetõkké válnak, nem gengszterek, nem akarták elütni a gyalogost, vagy éppen nem szándékosan mentek neki egy másik autónak, hanem figyelmetlenek voltak, vagy bármi egyéb tényezõ közbeszólt. A halálos balesetek esetében a rendõrség számára kötelezõ a szakértõ bevonása, hiszen ilyenkor – legalább sajnos az egyik fél – már nem tudja elmondani, mi történt – magyarázza.

Balesetrekonstruálás közben 

MILLIÓ MELLÉKLET

– Egyszerre maximum két baleseten szoktam dolgozni. Általában ezekkel kelek, ezekkel fekszem. Gondolkodom rajtuk éjjel, nappal. A munkának egyébként megvan a sorrendje. Mindig a legbiztosabbal kezdem, ami a rendõri anyag, vagyis a helyszínrajz, a fényképek. Átrágom magam rajtuk, megnézem, egyeznek-e ezek. Leírom, hogy vannak összetörve a jármûvek. Ebbõl megtudom, hogy érintkeztek, milyen pontokkal. Az elütési helyet is megvizsgálom, jó, amit a helyszínelõ rendõr megállapított? Ha ez megvan, jön a sebesség, majd a féktávolság. Összevetem az ott megengedett sebességgel. Számolgatok, hogy milyen sebességgel tudta volna elkerülni a balesetet, hol fékezett a valóságban, mikor és hol kellett volna, és egyáltalán látta-e már az elébe kanyarodó másik gépkocsit. Ebbõl aztán születik egy szakvélemény, millió melléklettel.

A LEGAPRÓBB NYOM IS SEGÍTHET

– Általában nehezebb, hosszabb munkát igénylõ eseteken dolgozom, amelyek 75 százaléka balesetekkel kapcsolatos – folytatja a szakértõ. – Mikor bekövetkezik a baj, kimegyek a helyszínre és egy szemlebizottság tagjaként elemzem, rekonstruálom a történéseket. Ha a kirendelés késõbb történik, az a jobbik eset, ha még megvan az autó, tudok beszélni a résztvevõkkel, akik elmondják, mi történt. Nekik mindig mûszaki kérdéseket teszek fel, mint például hogy mennyire nyomta a féket, hogy érezte a pedált, esetleg „kalapált” a lába alatt a fékpedál? Volt abs, vagy nem? Persze elõfordulhat az is, hogy már nagyon régen történt a baleset, akár azóta az egyik jármûvet el is adták, a sérültet eltemették és semmi nem maradt a tragédia után, csak a képek. Van, hogy ennyibõl kell dolgoznunk. Egy szakvélemény elkészítése általában két hétig, munkaórában 20–40 óráig is eltart. Elõfordul, hogy 10 órát csak az vesz el, hogy átnézzük a fényképeket, digitálisan babráljuk, hogy hátha valamit még fel tudunk fedezni, ami elkerülte a figyelmünket.

„A LÁBAM RESZKETETT”

– Még mindig emlékszem az elsõ ügyemre. A Tiszavasvári úton egy busz ütött el egy gyalogost. A lábam reszketett, mikor megláttam, hogy ott fekszik a halott az autóbusz kerekeinél, de végeznem kellett a munkámat, nézni a féknyomot, és azt, hogy milyen ponton ütköztek, érintkeztek. Persze, sok ilyen ügy van, ami megmaradt bennem. Említhetném a Sóstói úti balesetet is, amelyben volt egy „takarókocsi” és így ütközés következett be. Ezt kell kibogozni, hogy mi történhetett, ugyanis ha a takaróautó csak fél méterrel állt volna kintebb, már másképp látták volna egymást a balesetet elszenvedettek. Olyan is lehet, hogy bizonyítékok hiányában nem tudom megállapítani, mi történhetett. Egyszer kiküldte nekem a bíróság egy Dunántúlon történt baleset aktáit. Az eset arról szólt, hogy az autópálya fölött ment le a nap, amikor egy hölgy az autójával egy emelkedõn haladt fölfelé – az emelkedõ az autópálya fölötti hídra vezetett rá – és elsodort egy gyerekkocsit. A tanúk elmondása szerint a sofõr nagyon furcsán viselkedett, csak maga elé nézett. Nekem fel kellett volna vázolnom, hogy hogyan láthatta az autóvezetõ ezt a bizonyos gyerekkocsit az út szélén, de nem lehetett teljes bizonyossággal megmondani. Azt viszont senki nem vette észre, hogy ebben a balesetben a vezetõ hölgynek mûlencséje volt. Nem tudtam ugyan megállapítani, hogy pontosan mi történt, de arra felhívtam a bíróság figyelmét, hogy a mûlencse vakításra roppant érzékeny és mivel a napnyugtával ment szemben a hölgy, ez is okozhatta a balesetet.
A szakértõ azt mondja, a balesetek többsége azért következik be, mert az egyik autós átmegy a baloldali sávba, miközben szembõl jön egy másik gépkocsi, de sokszor a megengedettnél nagyobb sebességgel teszik ezt meg, vagy akár télen a csúszós aszfalton is nyári gumit használnak.

SOKSZOR VÉDTELEN A MOTOROS

– Voltam olyan balesetnél, amelyben egy autó befordult a motoros elé, aki egyébként betartotta a sebességhatárt és összeütköztek. Az ilyen esetek rendszerint tragikus körülménnyel járnak, hiszen az idõ rövidsége miatt a motoros kormányozni nem tud, pedig ahhoz, hogy elkerülje a balesetet, el kellene fordulnia. Megpróbálja megdönteni a motort, de a gumiabroncs tapadását csak egy darabig lehet kihasználni. A motor nekimegy az autó elejének, a motoros pedig fejjel neki a kocsi oldalának. Olyan esettel is találkoztam, amikor a sebességhatár túllépése okozta a bajt. A motoros annyira gyorsan ment, hogy nem tudta bevenni a kanyart és átszállt a temetõ kerítésén. A sírok között állt meg.

„AZ ILYEN ESETEK MEGRÁZNAK”

Dr. Kemény Lajos mialatt apró makettekkel rekonstruál nekem egy balesetet és megmutatja polgári bírósági eljárások piszkozatait, csak egy kérdés jár a fejemben: Hogy éli meg a tragédiát, hiszen ezekkel találkozik nap mint nap?
– Megszokja az ember 30 év alatt – válaszolja. – Amit nem lehet, azok a gyerekbalesetek. Amikor látom a hûtõrácsra feltapadva a csokoládéspapírt, ami a gyerek kezében volt, a szívem elszorul. Vagy amikor kiszalad a gyerek az iskola nagykapuján, arra jön egy autó és elüti. A sofõr ráadásul gyorsan hajt, és érthetetlenül állok a felett is, hogy miért volt nyitva az iskola nagykapuja. Az ilyen esetek mindig megráznak.

FIATALOK KELLENÉNEK

– Hogy mit szeretnék elérni a jövõre nézve? Szeretném, ha lennének fiatalok, akik ezt a szakmát és hivatást választanák, mert mi már nagyon öregek vagyunk. Az igazságügyi gépjármû szakértõk átlagos életkora 60 és a halál között van. Pedig a munkánk érdekes, a nyomozáshoz hasonlít, értékelni és meglátni kell, ami izgalmas. De sajnos sok iskolát kell kijárni ahhoz, hogy valaki balesetet tudjon elemezni, ráadásul a kellõ szakmai megbecsülésünk is hiányzik még – zárta a beszélgetést.

(Szerző: Bruszel Dóra)

(Felső kép: Dr. Kemény Lajos munkában egy baleset helyszínén)