Tudatos vásárlók kosárközössége Nyíregyházán – Ha péntek, akkor piacnap!
Fotó: Szarka Lajos

Péntek lévén piacnap volt a nyíregyházi kosárközösségben is. Több tucat városkörnyéki termelő és sok száz vásárló forgalmát bonyolítják az önkéntesek, a szezonnak megfelelő dinamikával. A jelszó a tudatos vásárlás.

A 2012-es gazdasági válság mélypontján gondolták ki barátok, hogy valamilyen civil összefogással igyekeznek segíteni a gazdasági körülményeken. Abban hittek, hogy a helyi élelmiszer az az ügy, ami támogathatja az itteni emberek megélhetését. Létrehoztak egy webáruházat, melyen heti rendszerességgel lehet rendelni. A Hatzel tér 7. szám alatti üzlethelyiségbe pedig péntek délelőtt érkeznek az áruk, majd délután jönnek a vásárlók. Ki-ki megfogja saját ládáját, és hazaviszi a hétvégi étkezés nyersanyagát. Most, a tél második felében  is zöldellő zellergumót, mosolygós piros almát láttunk. 

Ahogy a közösséget működtető Helyben a Jövőnk Egyesület elnöke, Palicz Ildikó tájékoztatott:

Mindenféle élelmiszer van itt. Az alapvető élelmiszerek, zöldség, gyümölcs, húsáruk. Tisztítószerek is, ha kilépünk az élelmiszerek sorából. Illetve már a komplexebben feldolgozott élelmiszerek, melyeket nem csak helyi termelők és kistermelők állítanak elő, hiszen az élelmiszeriparban dolgozó vállalkozások is megjelentek.

Fagyasztott termékek még nincsenek, de konzerv, lekvár, befőtt igen. Azt, hogy a piacon is kapható sajtkészítmények, füstölt húsáru, nyers töltött káposzta őstermelői termék, vagy vállalkozók áruja, hivatalos jogi procedúra nyomán indokolt tisztázni.

Kicsivel dél után megérkezett a csicsóka szállító. Nem csak kiporciózta a rendelt mennyiséget, de tudta árujának hasznát is. Elárulta, általában krémlevesekhez is hozzá lehet adni, de nyersen is fogyasztható, mert nagyon jó a szív- és érrendszernek.

A tudatos fogyasztók azok, akik minket megtalálnak. Akiknek fontos az, hogy helyi és a helyi gazdaságot támogatják, akiknek fontos, hogy milyen minőségű az az élelmiszer, tehát szeretnék tudni pontosan az eredetét. A feldolgozottságban is fontos lehet, hogy minél kíméletesebb feldolgozottságú vagy előállítású termék legyen, és a csomgolásmentes mozgalom lett a másik, amitől tudható, hogy ezek a termékek kevésbé vannak csomagolva, illetve maga a mi közösségünk is azt erősíti, hogy minden felesleges csomagolóanyagot bontsunk le.

- nyilatkozta Palicz Ildikó.

Vászonzacskóval, kosárral, befőttesüveggel és műanyag flakonnal járnak a kosárközözösség partnerei vásárolni. Megrendelik a tojást, almát, zöldséget, tésztát és minden egyebet, mielőtt tájékozódtak a weboldalon a kínálatról, az árakról, és az olyan hírekről, mint a kovászos kenyérsütő tanfolyam. Ezt viszonylag gyakran, például a mostani szombatra is megszervezték.

Kapcsolódó galéria

Nyíregyházi Kosárközösség 200131