További fejlesztés az óvodákban

Jó hír a kisgyerekes szülõknek, hogy bõvült az ingyenes étkeztetésre jogosult gyerekek köre. Ebben az oktatási évben tovább folytatódik az önkormányzat égisze alatt az óvodarekonstrukciós program is.

A nyári szünet után, augusztus 24-étõl újra várja a gyerekeket Nyíregyháza mind a 34 önkormányzati fenntartású óvodája. A szeptembertõl induló új nevelési évre már tavasszal megtörténtek a beiratkozások. Idén újdonság volt, hogy az a gyermek, aki augusztus 31-éig betölti a 3. életévét, a Köznevelési Törvény értelmében óvodaköteles és legalább napi négy órában részt kell vennie az óvodai foglalkozásokon. A szülõknek ebben az évben elõször lehetõségük volt arra is, hogy nem egy, hanem három nevelési intézményt jelöljenek meg a jelentkezési lapon. A beiratkozások után minden gyermeket el tudtak helyezni az óvodai ellátásban. Az elmúlt években azok a gyerekek jogosultak az ingyenes óvodai étkeztetésre, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesültek, akiket nevelésbe vettek, akik tartósan betegek, illetve ahol három vagy több gyereket nevel a család. Szeptember elsejétõl változott a törvényi szabályozás, szélesedett az ingyenes étkezésre jogosultak köre.

Több gyermek étkezhet ingyenesen

Szikszainé Kiss Edit, az Eszterlánc Északi Óvoda intézményvezetõje elmondta, akiknek a családjában az egy fõre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 89 ezer 408 forintot, szeptembertõl ingyen étkezhetnek. A jogosultsághoz egy nyilatkozatot kell kitölteni a szülõknek, majd leadni az intézményvezetõnek. Az óvodák augusztus 24-ei nyitása óta az óvodapedagógusok minden szülõnek átadják a szükséges nyilatkozatot, és tájékoztatják õket a törvényi változás adta új lehetõségrõl. Az óvodás korú gyerekek szülei a nyilatkozati lapot a nyiregyhaza.hu weboldalról is letölthetik.

150 millió forintos Felújítás

Kerítéssel elzárt terület fogadja a gyermekeket, a szülõket és az óvoda dolgozóit a Sóstói úti gyermeknevelési intézményben. A kerítésen tábla, amely betûvel és képpel arra figyelmeztet, a munkaterületen illetéktelenek nem tartózkodhatnak. A lezárt részen szeptember elsõ napjaiban a munkások a Kerekerdõ Óvoda szigetelésén dolgoztak, hiszen a Sóstói úti intézmény is részese annak a projektnek, amelynek eredményeként három nyíregyházi intézmény energetikai korszerûsítése valósul meg az önkormányzat segítségével. A munkálatok az Eszterlánc Északi Óvoda Kerekerdõ Tagintézményében, a Gyermekek Háza Déli Óvoda Virág utcai Tagintézményében, valamint a Tündérkert Keleti Óvoda Székhelyintézményében valósulhatnak meg. Az épületenergetikai fejlesztés során a gyermeknevelési intézményekben hõszigetelik a homlokzatot, a lapos tetõt, kicserélik a nyílászárókat, színezik a falakat, valamint elvégzik az ezekhez kapcsolódó járulékos munkákat is.

Nyáron bent, õsszel kint

A nyári szünidõ alatt a kisebb, benti munkákkal végeztek az óvodákban a szakemberek, azért, hogy az új nevelési év zavartalanul kezdõdhessen, így a foglalkozásokat a megszokott környezetben tarthatják az óvodapedagógusok. A kinti feladatok nem nehezítik az óvodai életet, a munkások elkerített területen végzik a felújítást, odafigyelve a kicsik biztonságára.

Kiemelt figyelem a gyerekeknek

Szikszainé Kiss Edit, az Eszterlánc Északi Óvoda intézményvezetõje azt mondta a Nyíregyházi Televízió Híradójának, a munkálatokat tervszerûen ütemezték. A vezetõnõ kifejtette, odafigyeltek arra, hogy az óvodai élet zavartalanul mûködjön, ezért a felújítási munkálatokat összeegyeztették a nevelési intézmény mindennapjaival. A szülõket tájékoztatták a fejlesztésrõl, így egyetlen gyerek sem marad a korszerûsítés miatt otthon. Az óvodában kiemelten figyelnek a kicsik biztonságára, a játszórészeken teljesen elkülönítve élvezhetik a szabadban töltött perceket, a munkálatok nem veszélyeztetik biztonságukat.

Idõszerû fejlesztések

Az épületeken idõszerû volt a felújítás, hiszen az 1970-es, 1980-as években épült intézmények már jelentõsen energiapazarlókká váltak. A fejlesztések eredményeként a jövõben csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása, de fontos szempont az is, hogy az óvodai nevelésben részt vevõ gyermekek megújult, környezetbarát, szép helyen tölthetik mindennapjaikat. A munkálatok várhatóan november végére fejezõdnek be.