Tovább zöldül a Bujtos - Már zajlik a projekt

A héten éppen a burkolatszegélyek, a tér- és járdaburkolatok szegélyköveinek kialakítása zajlott, és a sík felületeken gépekkel dolgoztak, ezzel párhuzamosan a mosdónál koszorúzsaluzás történt – ebből is kiderülhet, hogy végre ez a kérdés is megoldódik, a terület élhetőségének és használhatóságának elõsegítése érdekében.

Folytatódik a rendbetétel

Írhatnánk tehát, hogy valami elindult, de igazából folytatódik. A városvezetés ugyanis évek óta szívügyének tekinti a Bujtosi Városliget rendbetételét, emlékezhetünk, jó néhány évvel ezelőtt milyen állapotban volt, s hogy azóta mennyi fejlesztés történt. Most egy nyertes önkormányzati pályázat, a Zöld Város program keretében folytatódik a munka. Egyébként ennek a projektnek volt a része a Benczúr és Bessenyei tér megújítása, illetve a Pazonyi tér rendbetétele, valamint az Arany János utcai szépészeti munkálatok.

Számos újdonság

A Pályázatok és Projektmenedzsment Referatúra tájékoztatása szerint a liget rekonstrukciója során zöldfelület megújítását tervezik, sövények, cserjék, fák ültetésével együttesen. Mint fentebb írtuk: lesz mosdó a meglévő játszótér környezetében. Az akadálymentesítés jegyében átépülnek a meglévő salakos burkolatok, helyettük sportolási tevékenység végzésére is alkalmas futókör létesül, miközben máshol kétirányú gyalogosforgalom lebonyolítására alkalmas térburkolatú járdák kialakítását tervezik. Látványelemként horgászásra is alkalmas stégeket alakítanak ki két helyszínen. Ezen felül padokat, piknikpadokat, tűzrakó helyeket, szemétgyűjtőket, ivókutakat, információs táblákat, napozóágyakat helyeznek a területre.

Tavaszra megszépül

A beteg, sérült fák áttekintése, szükséges fakivágások történtek meg, illetve a mosdó alapozása is elkészült. A várható befejezés 2019 tavasza. A munkálatok befejezéséig az önkormányzat az ott pihenők, piknikezők megértését, türelmét kéri, a sajtószolgálat megfogalmazása szerint ugyanis mindez nekünk épül, szépül.

(Szerző: Tarczy Gyula)