Történelmi érettségi anomáliák címmel tartott ma sajtótájékoztatót az MSZP

Történelmi érettségi anomáliák címmel tartott ma sajtótájékoztatót az MSZP

Egy hét telt el a történelem írásbeli érettségi óta – kezdte Jeszenszki András, aki történelem szakos pedagógus. Kiemelte, a középszintű történelem érettségi feladatsor esszétémáinak közzététele miatt indult nyomozásban a rendőrök azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetőjét.

A szocialisták városi elnöke hangsúlyozta, az, hogy hány érintett diákhoz jutottak el az esszétémák, az nem bizonyítható konkrétan, ám szerinte eddig nem született érdemi megoldás az esettel kapcsolatosan. A becsületesen készülő diákok, akikhez nem jutottak el a kiszivárogtatott esszétémák, egyértelmű helyzethátrányba kerültek – véli Jeszenszki, akinek az esettel, üggyel kapcsolatosan konkrét javaslata is van.

Ezt ismertette sajtótájékoztatóján. Kiemelte:

Mi azt javasoljuk, hogy az idei tanévben a 100 pontos történelem írásbeli végpontok kiszámításakor ne vegyék figyelembe az esszéfeladatokban szerzett pontokat. A tesztfeladatoknál szerzett pontok duplázásával gyakorlatilag visszaállítható az esélyegyenlőség a pontok számításában, hiszen a tesztfeladatok nem szivárogtak ki, a tesztfeladatok szintén 50 pontosak, tehát ezeknek a pontoknak a duplázásával egyértelműen kiszámítható lenne az érettséginek az eredménye.