Történelem testközelből – Regéctől Kassáig utaztak a diákok

Már 17, 2026

A Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjának köszönhetően kiránduláson vettek részt az iskola rákóczis diákjai március 12-én. A program során a tanulók történelmi helyszíneket jártak be, és közösen emlékeztek a magyar történelem kiemelkedő alakjaira.

Regécen idézték fel II. Rákóczi Ferenc gyermekkorát

A kirándulás első állomása a Regéci vár volt, ahol a diákok a vár felfedezése mellett a környék lenyűgöző panorámájában is gyönyörködhettek. A látogatás során a Látogatóközpont kiállítását is megtekintették, amely II. Rákóczi Ferenc gyermekkorát mutatja be.

A program részeként Regéc központjában ünnepi megemlékezést is tartottak: Hollósy Tibor tanár beszédében az 1848-as márciusi ifjak előtt tisztelgett.

Kassán folytatódott a történelmi utazás

A kirándulás Kassán folytatódott, ahol a diákok ellátogattak a Rodostó-házba, majd a Szent Erzsébet-dóm épületében rótták le kegyeletüket II. Rákóczi Ferenc sírjánál, születésének 350. évfordulója alkalmából.

A közösségi élmény és a történelmi emlékezet erősítése volt a cél

A program nemcsak a történelmi ismeretek bővítését szolgálta, hanem a közösségépítést és a nemzeti hagyományok ápolását is. A szervezők köszönetet mondtak a Rákóczi Szövetségnek a kirándulás megvalósításához nyújtott támogatásért.

A beszámolót Ilyésné Tóth Viktória juttatta el szerkesztőségünkbe.

Előző hír
Rajtaütés a Huszár-lakótelepen – drogdílereket fogtak el a rendőrök
Következő hír
Nemzetközi sikert értek el a szikszi diákjai a robotika világversenyen

Kapcsolódó híreink