Töretlenül növekszik a lakáshitelpiac - Erősen dominál a fix kamatozású hitel
Erősen dominál a fix kamatozású hitel

Az elmúlt esztendőkben évről évre nagyjából 30 százalékkal bővült a szegmens. Az idei első negyedéves adatok is jelentős növekedést mutatnak. Szakértők szerint az eladósodás szerkezete ugyanakkor jóval egészségesebb, mint a válság előtt volt.

 

2019 első negyedévében a megkötött lakáshitel-szerződések összege 201,1 milliárd forint volt. Ez 18,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A közel 20 százalékos növekedés szakértők szerint azért is jelentős, mert már 2018 első három hónapjában is nagy volt a hitelfelvételi kedv.

A tavalyi év egészében egyébként 2008 óta először lépte át a 100 ezres határt az engedélyezett lakáshitelek száma. Ezek összege 853 milliárd forintot tett ki, ez szintén csak 2008-ban volt magasabb. A hitelpiac tehát kezdi visszanyerni válság előtti állapotát, az eladósodás szerkezete azonban jóval egészségesebb, mint 10 évvel korábban, hiszen egyre nagyobb a hosszútávon kiszámítható hitelek aránya.

Erősen dominál a fix kamatozású hitel

Az új lakáshiteleknél már túlnyomó többségben vannak a több mint 1 évre fixált, biztonságosabb konstrukciók – fogalmazott Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető elemzője az M1 Summa című műsorában. Elmondta, az ingatlanhitelek esetében, az új hitelkihelyezésekben már erősen dominál a fix kamatozású hitel.

Ez azt jelenti, hogy éven túli fixálás van, egy részük 1–5 éves fix közötti periódussal, másik részük pedig ennél hosszabb futamidővel kerül fixálásra magyarázta. Hozzátette, az új hitelkihelyezések már több mint 90 százaléka ilyen fix kamaton történik, de a teljes állomány tekintetében még csak 60 százalék körüli a változó kamatozású hitelek súlya.

Még nem futottak ki a régi devizakölcsönök

A szakértő szerint a kockázatosabb hitelek aránya viszonylag azért magas még a teljes portfólión belül, mert a régi devizakölcsönöket többnyire változó kamatozású forinthitelekre váltották, és ezek még nem futottak ki.

Az elmúlt években azonban egyértelműen nőtt a lakosság pénzügyi tudatossága – mondta el Trencsán Erika, a Money.hu hitelszakértője, aki szerint az új hitelfelvevők közül a legtöbben 5–10 évre fixálják kölcsönüket.

Az 5, illetve a 10 éves kamatperiódusú konstrukciók a legnépszerűbbek, de a legnagyobb növekedést a 10 éves kamatperiódusú, illetve a futamidő végéig fixált törlesztések mutatták a tavalyi évhez képest. Hozzátette, itt több mint 100 százalékos a növekedés azoknál a hiteleknél, amik legalább 10 évig fixáltak.

A 10 évnél hosszabb ideig fix törlesztést garantáló lakáshitelek aránya az idén több mint 10 százalékos volt, az 1 és 5 év közötti időszakra rögzített lakáshitelek részesedése pedig 26 százalékot tett ki a Money.hu elemzése szerint. A hitel-összehasonlító oldal kimutatása alapján a legrizikósabb, változó kamatozású lakáshitelek aránya ugyanakkor elenyésző, 5 százalék alatti az új kölcsönöknél.

Elindultak a fogyasztóbarát lakáshitelek

Az MNB egyébként számos intézkedéssel ösztönzi a hosszabb időre fixált lakáshitelek térnyerését. Ilyen volt például a fogyasztóbarát lakáshitelek elindítása. Az ilyen minősítéssel rendelkező kölcsönöket kizárólag hosszabb kamatperiódussal folyósíthatják a pénzintézetek. Emellett fontos lépés volt az adósságfék-szabályok módosítása is – jegyezte meg Trencsán Erika.

Mint mondta, a tavalyi évben volt egy jelentős változás a jövedelem-terhelhetőségre vonatkozóan. Ennek értelmében akkor lehet maximális mértékig, azaz 50, illetve 60 százalékig terhelni a jövedelmet, ha legalább 10 évig fixálja a hitelfelvevő a hiteltörlesztését.

Nem túl magas a hitelkiváltások aránya

Az ennél rövidebb időszakra fixált hitelek esetén pedig csak jóval kevesebbet költhetünk fizetésünkből törlesztésre. Bár a lakosság egyre tudatosabb, a hitelkiváltások aránya egyelőre még nem túl magas – hangsúlyozta a hitelszakértő. Ez a jelenleg rendkívül alacsony jegybanki alapkamattal magyarázható.

Trencsán Erika arról is beszélt, mivel jelenleg nagyon kedvező a kamatkörnyezet és a különféle hitelkonstrukciók, illetve a változó kamatozású hitellel rendelkezők is azt tapasztalják, hogy most alacsony a törlesztő részletük, ezért még nem annyira népszerű a hitelkiváltás.

Hozzátette, fel kell készülni azonban arra az időszakra, amikor ez megváltozhat, vagyis emelkedhet a változó kamatozású hitellel rendelkezők törlesztése a kamatnövekedés.

Jelenleg nagyjából 130 ezer változó kamatozású kölcsönnel rendelkező adós van. Őket a Bankszövetség és az MNB személyre szóló levelekben, legkésőbb 2020. januárjáig tájékoztatja a változó kamatozású kölcsönök veszélyeiről. Ezekben nemcsak a kockázatokat foglalják össze, hanem konkrét szerződésmódosítási lehetőséget is felkínálnak az ügyfeleknek.

 

hirado.hu