Többet olvastak a krúdysok

A „Olvass többet” című nemzetközi versenyen szerepeltek sikeresen a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulói. Az első tíz versenyző között két nyíregyházi középiskolás is szerepelt, pedig 40 iskola több mint 100 tanulója vett kézébe könyveket határainkon innen és túl a verseny ideje alatt.

Guillaume Musso: Most, Petőfi Sándor: János vitéz, Ken Follett: Tű a szénakazalban és Péli Zsófia: Tíz rózsaszirom című művét tette kötelezővé ebben a tanévben a debreceni Ady Endre Gimnázium, „Olvass többet” elnevezésű versenyének szervezőbizottsága. Az olvasási versenyt több mint egy évtizede hirdeti meg a Cívisváros egyik legjobb gimnáziuma azzal a céllal, hogy az olvasás szeretetére neveljék a diákokat.

A Nyíregyházi Tankerületi Központ fenntartásában működő Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium az idei tanévben második alkalommal nevezett a megmérettetésre a 3. korcsoportosok kategóriájában. Az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a tehetségek felkutatására és a tehetséggondozásra. A pedagógusok már a kezdeti időkben feltérképezik azt, hogy miben jók a hetedikesek és a kilencedikesek. A felismerést követően elkezdőik a tehetséggondozás, így mire a pályaválasztásra kerül a sor, már minden tanuló a számára leginkább megfelelő úton halad. Ezért kezdett el Héri-Vark Mariann könyvtárostanár foglalkozni Fazekas Krisztinával, Szikszai Eszterrel és Komjáthy Ráhellel akik bejutottak a nemzetközi verseny döntőjébe.

A kétfordulós megmérettetés őszi és tavaszi versenye érdekes feladatokat tartogatott a tanulóknak. A kötelező irodalom közzétételét követően a nevezők elolvasták a könyveket, és olyan gyakorló feladatsorokat oldottak meg, amelyeket a versenyt kiíró iskola pedagógusai állítottak össze. Közben rendszeresen konzultáltak felkészítő pedagógusukkal, az általa készített feladatokat is megoldották és közösen is megbeszélték az olvasottakat.  Az online fordulóban szövegértési feladatokat oldottak meg a diákok, majd a második fordulóban többféle feladattípuson keresztül mutatták meg rátermettségüket. A jelenléti körben esszéké,- és eldöntendő kérdések, igaz-hamis állítások és javítandó feladatok vártak a versenyzőkre. A versenyfeladatok javítását követően alakult ki a 2023/24-es tanév versenyének eredménye, amely szerint Fazekas Krisztina 11. d osztályos tanuló a negyedik, Szikszai Eszter 10. c. osztályos diák pedig a nyolcadik helyen végzett.  A lányok az elismerő oklevél mellé egy jutalomnyaralást is kaptak. 2024 nyarán a Heves vármegyei Síkfőkúton várják őket a szervezők egy olvasási táborba, ahol az irodalmi élmények mellett közösségépítő foglalkozások is várnak rájuk.

Forrás: Chriszt Gyula, igazgató