Több száz gyermek táncolt a Pulyabálon

Az Igrice Néptáncegyüttes Nyíregyháza Megyei Jogú Város támogatásával idén is megrendezte a térség legismertebb gyermek és ifjúsági néptánctalálkozóját. A versennyel összekötött program döntőjében négy korcsoport mérte össze tudását az óvodás korúaktól a középiskolás korosztályig. Az 5 tagú szakmai zsűri (Bistey Attila, Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Darmos István és Tiszai Zsuzsa) az arany, az ezüst és a bronz minősítések mellett a pedagógiai, az alkotói munkásságot, az énekesi és a szólótáncosi teljesítményeket is értékelte, illetve különdíjjal jutalmazta.

Ebben az évben a zsűri felkérést kapott arra is, hogy a következő év januárjában Budapesten megrendezendő Országos Néptáncantológiára javasoljon produkciókat, ezzel a Pulyabálon szerzett eredmények még értékesebbek a táncegyüttesek számára.

A verseny élő népzenei kíséretét a Szikes Zenekar látta el, míg különleges vendég együttesként Méráról, Kalotaszegről a Cifra Táncegyüttes örvendeztette meg a résztvevőket.

A produkciók magas színvonalát jelzi, hogy az 5 tagú szakmai testület 11 arany minősítést és 8 különdíjat ítélt oda. A legmagasabb elismerést, a fesztiváldíjat idén a nyíregyházi Topogó Táncegyüttes kapta meg.