Rangadót játszott a női röplabda Extraligában a Fatum Nyíregyháza. A mieink a Vasast fogadták a Continental Arénában.
Az első játszma elején felváltva estek a pontok, a vendégeknél Bannister és Török volt hatékony, míg a nyíregyháziaknál Nikola Radosová szerezte a pontok zömét. 9-9 után robbantott a Vasas, és bár sikerült faragni a hátrányon, a szett vége ismét az angyalföldieknek sikerült jobban, így nyerték a játékrészt.
A második felvonás Fatum ponttal indult, majd jó blokkjaival fordított a Vasas, és ismét egy jelentős előnyt harcolt ki. A Nyíregyháza Katarina Glavinic jó támadásaival a hajrában felzárkózott, 19-21 után viszont a fővárosiak behúzták ezt a szettet is.
A harmadik játszmában villámrajtot vettek a mieink, Ralitsa Vasileva remek szervái mellett Pintér Andrea is többször jól blokkolt. Folyamatosan lépett meg ellenfelétől a Nyíregyháza, a vendégek hiába próbálkoztak cserékkel is, simán nyerte a szettet a Fatum.
A negyedik játékrész rengeteg fordulatot tartogatott, és magas színvonalú röplabdát láthatott a közönség. 8-4-re a hazaiak vezettek, majd 13-nál már a Vasasnál volt az előny. 18-14-nél újra a Fatum állt jobban, de a hajrát ismét a vendégek kezdhették jobb helyzetből. Végül a remekül játszó Pintér Andrea több ászt is nyitott – befejezte a szettet, jöhetett a döntő játszma.
Az ötödik felvonásban a Nyíregyháza kezdett jobban, a térfélcserénél 8-5-re vezettek a mieink. Fordulás után viszont zsinórban szerzett pontokkal fordított a Vasas, és végül drámai, több mint két órás mérkőzésen 3-2-re győztek.
Fatum Nyíregyháza – Vasas Óbuda 2-3 (-16, -21, 15, 22, -10)
Nyíregyháza: Cicic 4, Vasileva 20, Radosová 20, Pintér 15, Lászlop 1, Radonjic 2
Csere: Tóth F. (liberó), Glavinic 11, Bodovics 4, Tóth D.
vezetőedző: Németh Szabolcs
Németh Szabolcs: - Büszke vagyok a lányokra mert 0-2-ről felálltak, és az ötödik szettben is vezettünk féltávnál, de sajnos a vége nem sikerült. A döntő szett már kicsit lutri is, ebből most a Vasas jött ki jobban. A harmadik és a negyedik játszmában nyújtott játékunkra lehet építeni, csütörtökön újabb rangadó vár ránk, ahol olyan teljesítmény kell mint ebben a két játékrészben.