Az EMMI közleményében azt írta: a kormány elítéli a szegregációt, és azt a magyar törvények is tiltják. Közölték: minden esetben, amikor bebizonyosodik a szegregáció, annak felszámolására a szükséges intézkedéseket megteszik. Hozzátették: megújították az EMMI által 2013 júniusában megalakított Antiszegregációs Kerekasztalt, amelynek fő feladata a szegregáció megszüntetésére irányuló javaslatok megfogalmazása.
A minisztérium szerint a Sója Miklós görögkatolikus iskolában tanuló gyerekeknek korábban, az intézmény megalakulását megelőzően, ilyen mértékű gondoskodásra és személyre szóló tanításra esélyük sem volt. A Debreceni Ítélőtábla csütörtökön meghozott jogerős ítélete szerint az egyházi iskolában nem indíthatnak újabb első osztályt, a már oda járó diákok azonban folytathatják tanulmányaikat.
A Debreceni Ítélőtábla döntéséről az alábbi beszámolónkban olvashat.