Tizenegy helyszínen koszorúztak

 

Koszorúzások városszerte

 

A Sóstói út elején, a volt ÁVH székháznál kezdődtek a nyíregyházi megemlékezések. A 61 évvel ezelőtti eseményeket az Apáczais diákok idézték fel. Beszédet Andó Károly az iskola igazgatója és önkormányzati képviselő tartott, aki azt is elmondta a tanulóknak, hogy milyen lehetett diákszemmel a forradalom. A megemlékezés-sorozat Nagy Imre domborművénél folytatódott. Ott a Váci Mihály Kulturális Központ közművelődési szakembere, Lázár István azt mondta:

„A minisztertanács elnöke volt, aki határozottan kiállt elvei mellett. A forradalom bukását követően koncepciós perben halálra ítélték és 1958-ban kivégezték. Elvhűsége örök példa lehet számunkra! Életét két mondattal megmenthette volna a bíróságon. Ha egyikkel lemond és ha a másikkal elismeri Kádár János kormányfőségét. Nem tette meg.”

 

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

 

A domborműnél a Kodály Zoltán Általános Iskola diákjai mondtak verseket. A városban tizenegy helyszínen tartottak koszorúzást, megemlékezést pénteken. Az önkormányzat központi ünnepsége hétfőn 10 órakor kezdődik.

Egyes előrejelzések szerint borult, csapadékos, kellemetlen idő várható hétfőn – így ez befolyásolhatja az október 23-i ünnepség helyszínét. A „Szabadság napja" című ünnepi megemlékezés helyszíne a tervek szerint és a hagyományoknak megfelelően a Hősök tere lesz. Ám a himnusszal kezdődő, polgármesteri beszéddel és a Kölcsey gimnazisták műsorával folytatódó esemény rossz, csapadékos idő esetén beköltözik a Váci Mihály Kulturális Központba. A főhajtás, koszorúzás viszont – hacsak nincs valamilyen extrém időjárási helyzet – természetesen az emlékműnél folytatódik, a Hősök terén. Érdemes tehát figyelni a híreket a helyszínt illetően. A Hősök terén segítők is informálnak majd a helyszínen, hogy az ünnepség hol kezdődik: nyílt színen vagy fedett helyen.

Dér Vivien