Tíz éve nincs köztünk

Egy emléktábla a falon, egy fotó, és az első válogatottság során viselt mez. Többek között ezek a tárgyak emlékeztetnek nap mint nap a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban Kulcsár Anitára. Az Európa-bajnok, világbajnoki és olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, akit a világ legjobb játékosának is megválasztottak, 2005. január 19-én autóbalesetben hunyt el. A 28 éves sportoló nevelőedzője Hadobás István volt.

Kevesen tudják, hogy a Szerencsről érkező diáklányt felvették a Vasvári Pál Gimnázium testnevelés tagozatára. Gerelyhajítónak készült, ám Hadobás István – akit felkértek, hogy segítsen a labdajátékok kiválasztóján – rávette, hogy inkább kézilabdázzon.

– Volt is egy kis nézeteltérésünk Orendi Mihállyal, aki akkor az atléták vezetője volt. Ő is látta, hogy Anita milyen tehetséges, és szerette volna megtartani saját sportágának. Végül azt mondta, akkor engedi el kézilabdázni hozzám, ha megígérem, hogy válogatott játékost faragok belőle. Persze én megígértem, de magam sem gondoltam, hogy ez valóban megvalósul. Anita viszont az első perctől úgy dolgozott, hogy NB I-es játékos legyen. Ha edzésen elmagyaráztam neki valamit, tőle a pályán is viszont láttam. Az átlag életkor 17 év volt a csapatban, mégis sorra nyertük a mérkőzéseket, mert abban a csapatban sokan hasonló mentalitással játszottak – mesélte Hadobás István.

Kattintson!

Kulcsár Anita társaival már az első évben sikeres volt a Kölcsey kézilabdacsapatával. Megnyerték a megyei bajnokságot, majd az NB II-t, az NB I/B-ben pedig a második helyen végeztek. Érettségi után a Győr szerződtette, majd játszott Székesfehérváron és Dunaújvárosban is. Rá emlékeztek egykori csapattársai, az iskola diákjai, a megyei szövetség és Nyíregyháza vezetése.

– Azokra emlékezünk, akik a kultúra, a tudomány, vagy éppen a sport területén olyat alkottak, ami maradandó, amire érdemes emlékezni. Anita ilyen volt. Halálának évében a világ legjobb kézilabdázójának választották, azaz felért a csúcsra, az a munka pedig, ahogy eljutott idáig, példaértékű mindannyiunk számára – mondta dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.