Tirpák konyhává vált a belváros

Demecseri töltött káposzta, tökös-répás lapcsánka, karcagi birkapörkölt és körmös-csülkös káposzta kovászos házi cipóban. Néhány különleges étel, amit megkóstolhatnak az ínyencek a Kossuth téren. De a gasztronómiai rendezvényen készül káposztás lángos, mákos bobájka, tirpák tekercs és pipiske is.

Már harmadik alkalommal ad otthont Nyíregyháza a Tirpák Fesztivál és Hungarikumok Találkozójának. A rendezvény középpontjában a kulturális értékközvetítés és a gasztronómia áll. A Nyíregyházára látogatókat színpadi produkciók és finom ízek várják. Ebben az évben három kategóriában hirdettek főzőversenyt, összemérik tudásukat a szakácsok, az iskolák és a civil szervezetek.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóját 10 órakor tartják meg a Kossuth téren. Nyíregyháza belvárosában ételkóstolókkal várják a látogatókat, a színpadon hagyományőrző táncegyüttesek szórakoztatják a közönséget, 13 órakor családi marcipánfigura-készítő versenyt rendeznek, este pedig koncerteket tartanak, 6 órakor a Mentha Project, 8 órakor Mészáros Árpád Zsolt és Vastag Csaba lép színpadra. A Kossuth téren a gyerekek népi fajátékokkal is játszhatnak, a belvárosba látogatók megismerhetik a régi tirpák népi háztartási eszközöket, s a rendezvényen a hungarikumok is bemutatkoznak.

F. A.

(Fotó: Trifonov Éva)

További képek a galériában! (Trifonov Éva, Kohut Árpád)