Tessék élezni a korcsolyákat!

– November 21-től, napközben az iskolások fogják használni a nyíregyházi jégpályát, négy és hat között pedig a hokisok fognak itt edzeni – erről számolt be dr. Adorján Gusztáv. A Fidesz helyi frakcióvezetője elmondta, az önkormányzat közel 600 óra jégidőt vásárolt az üzemeltetőtől, több mint 16 millió forint értékben. A jégidő túlnyomó részében a helyi iskolások élvezhetik a jég örömeit. A testnevelés órák itt valószínűleg igazi élményt jelentenek majd a gyerekeknek. Hétköznap négytől-hatig a hokisok vehetik birtokba a pályát. Nekik szintén nem kell fizetni, ez is benne van a megvásárolt jégidőben. Ezzel támogatja az önkormányzat a helyi jégsport egyesületet és a jégkorong utánpótlás nevelést. Hétköznap este hattól kilencig pedig a városlakók számára biztosított a jeges mozgás, persze nekik már fizetni kell a belépéséért. A városvezetés azt mondja, a megvásárolt jégidővel azt támogatják, hogy minél több fiatal kezdjen el mozogni. 

– Nagyon sok túlsúlyos gyerek van, nagyon sok elhízott gyerek van, maga a mozgáshiány látszik a mai generáción, hisz ülnek a számítógép előtt és minden olyan dolog, ami kimozdítja innen őket és szervezett formában történik, ez tulajdonképpen egy egészségmegőrzés, prevenció is lehet a későbbiek folyamán – tette hozzá dr. Adorján Gusztáv.

 

Korit bérelni is lehet

 

A jégpálya természetesen hétvégén is nyitva tart majd. Szombaton és vasárnap reggel tíztől este kilencig lehet majd korizni. Természetesen naponta két alkalommal rendbe hozzák a pályát, ilyenkor egy-egy félórára technikai szünetet tart az üzemeltető. Az is kiderült, hogy az iskoláknak be kell jelentkezni, ha használni kívánják a pályát, ezt november 15-től telefonon tehetik meg (06/30 623-0888). Jó hír azoknak, akik szeretnek korizni, de nincs korcsolyájuk, hogy 300 forintért lehet majd cipőt bérelni.

Z. Pintye Zsolt