Területi döntő - Szerencsen léptek szőnyegre a Nyírsport SE birkózói

Az utánpótlás birkózás szabadfogású Diák II, Diák I korcsoportjának területi döntőjét idén Szerencsen rendezték. A Magyar Birkózó Szövetség elnöke, Németh Szilárd által megnyitott rendezvényen 24 egyesület 198 indulója versengett az országos  döntőbe jutásért.

A Nyírsport SE tíz nevezett versenyzője közül heten érmet szereztek, míg Balázs Péter Diák I 54 Kg-ban - első versenyén - az 5.helyet szerezte meg. Bronzérmesek lettek a gyermek korcsoportban Maros Hanna 20 Kg, Kiss Korvin 26 Kg, Kiss Lantos 24 Kg . Az aranyérmet 29 Kg-ban Maros István szerezte meg. A Diák I-II korosztályban Vágner Patriknak nem sikerült a tovább jutás, ahogy a szintén első versenyén derekasan helytálló Németh Kevének sem. Azonban a rutinosnak számító Jeles Antal (50 Kg) és Oláh Márton (50 Kg) valamint Csabai Marcell (63 Kg) bronzérmet szerzett , így biztosítva be az OB-re jutásukat. Külön érdekessége a versenynek, hogy az 50 Kg-ban Anti és Marci -a szerencsétlen sorsolásnak köszönhetően - egymás ellen kezdett, ennek ellenére mindketten felküzdötték magukat a dobogó harmadik fokára.