Teljesen megtisztult a hulladéktól a Tisza egyik legszennyezettebb ártéri erdeje

Vízügyi szakemberek és a PET kupa önkéntesei szedik a hulladékot péntektől Tiszaszalkánál. A magyar Tisza egyik legszennyezettebb ártéri erdeje tisztul meg. A problémát az árhullámok alkalmával levonuló uszadék okozza, melynek jelentős része kommunális hulladékból és PET palackból tevődik össze. Eddig 560 zsáknyi szemetet szedtek össze kézi erővel, Vasárosnaménynál gépek is dolgoztak, ott 74 köbméter hulladékot emeltek ki a folyó felszínéről.

Egész pénteken dolgozott a Tiszán ez a magyar fejlesztésű géplánc, most pedig már a válogatásban segít, mivel a folyón érkező hulladék nagy részét sikerült vele kihalászni.

A tegnapi nap folyamán összeszedett 54 köbméter hulladék szelektálása zajlik a mai napon, azokat a gépeket használjuk, amelyek hulladék gyűjtése, illetve kiemelése folyamán a Tisza mellett használatosak voltak.

– mondta el Molnár Gábor, a FETIVIZIG szakaszmérnöke.

Visszatérő probléma a szemét a Tiszán, az árhullámok ugyanis rengeteg hulladékot és PET palackot hoznak magukkal Ukrajna felől.
Két napja tart a hulladékgyűjtő akció Vásárosnamánynál és a Tiszaszalkai ártéri erdőben. Vízügyi szakemberek és a PET kupa önkéntesei harmadik alkalommal fogtak össze, hogy megtisztítsák a rendkívül értékes területet.

A tegnapi nap folyamán 560 zsáknyi PET palackot sikerült összegyűjtenünk és ide a feldolgozó telepre beszállítani. A mai napon még nagyobb eredményt várunk.

– emelte ki Ónodi János a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnökség vezetője szombaton.

Több mint ötven ukrán önkéntes is részt vett a munkában.

Ez az első ilyen közös akció, amin részt veszünk és bízom benne, hogy nem az utolsó. Várjuk majd a magyar kollégákat ukrán területen is hasonló akcióban.

-  tette hozzá az ukrán szakember, Benes Szerhij, a Tiszai Vízgyűjtő Gazdálkodás Igazgatóság igazgatóhelyettese.

A program egyik fontos eleme a terület kártalanításán kívül, hogy amit csak tudnak, újrahasznosítanak. 

Nagyjából a 60% az, ami visszakerül a körforgásba, az üveg a fém és a különböző műanyagok, tehát a lerakóba csak kommunális hulladék kerül, a PET palackokat 6 különböző típusra osztjuk és annak megfelelően használjuk újra.

– mondta Tamás Zsolt, a PET kupa versenyigazgatója.

A hulladékgyűjtés vasárnap is folytatódik, a szakemberek becslése szerint ezt a területet sikerül teljesen megtisztítani.