Tavaszváró cserjék Nyíregyházán

Kellemes, kora tavaszi időben a spírea metszésének szempontjait beszélte meg a Luther téren a NYÍRVV Nonprofit Kft. közterület-fenntartási irodavezetője és a városüzemeltető cég munkatársa, hiszen a tél elmúltával megkezdték a városban a növények tavaszi felkészítését. Mivel nagyobb fagyra már nem kell számítani, és a nappali hőmérséklet sem süllyed nulla fok alá, így nem keletkezhet fagysérülés, meg lehet kezdeni a metszési munkálatokat.

További képekért kattintson a fotóra!

Keczkó János, a NYÍRVV Nonprofit Kft. közterület-fenntartási irodavezetője a Nyíregyházi Televízió Híradójának azt mondta, elérkezett az az időpont, még a vegetáció beindulása előtt, hogy érdemes a metszési munkálatokat végrehajtani. Az irodavezető azt magyarázta, így a cserjéknek nagyobb lesz a díszítőértékük. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az idei évben virágzó cserjéket csak virágzás után lehet megmetszeni, mert díszítőértéküket így tudják a leginkább emelni.

Nyíregyháza közterületeit közel 90 ezer négyzetméteren díszítik cserjék, ezeket a NYÍRVV szakemberei gondozzák, de a lakosság is folyamatosan ültet ezekből a növényekből. Aki növényt helyez el közterületen, köteles ápolni azt, kivágni pedig kizárólag Nyíregyháza főkertészének engedélyével lehetséges. A cserjék metszése után a kétnyári, hagymás növények felkészítését kezdik meg a városüzemeltető cég munkatársai: gyomtalanítanak, eltávolítják a télen elhalt részeket, és elvégzik a talajlazítási és tápanyagpótlási feladatokat is.

Mikita Eszter

Fotó: Kohut Árpád