Tatjana Matics marad! – Július végétől edzenek a Fatum-Nyíregyháza játékosai

Ugyan a teremröplabdában pihenő van, a kulisszák mögött nagy a munka. Így van ez a Fatum-Nyíregyháza csapatánál is. A kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes csapat egyik nagy igazolását jelentették be a minap. Nem új játékosról van szó, hanem arról, hogy Tatjana Matics marad Nyíregyházán, aki az elmúlt egy év alatt a szurkolók kedvence lett. A szerb szélső ütő azt nyilatkozta, nagyon boldog, hogy sikerült mindenben megegyezniük.

Az eltöltött egy év alatt megszerettem a várost, az itt élő embereket, a klubot, ahol kiváló szakemberek állnak a csapat mögött.

– árulta el.

Azért döntött a hosszabbítás mellett, mert úgy érzi, hogy a nyíregyházi együttes a következő idényben még magasabb szintre léphet, ami megegyezik az elképzeléseivel.

Tóth Fruzsinával szerződést hosszabbítottak

Az már korábban eldőlt, hogy Szombathelyi Szandra csak strandröplabdázik, Kalotai Zsófia tanulmányai miatt felhagy a röplabdával, Villám Lilla pedig a Vasasba igazolt. Kotormán Réka is távozik, ő az MTK-ban folyatja, Kundrák Eszter pedig Miskolcra térhet haza. Szerződést hosszabbított viszont a klub Tóth Fruzsinával. A tehetséges nyíregyházi nevelésű liberó remek teljesítményt nyújtott az elmúlt idényben. Ugyancsak marad a csapatnál Inneh-Varga Elizabet, a fiatal tehetséges játékos tavaly decemberben csatlakozott a nyíregyháziakhoz.

A játékosok július végén kezdik meg a felkészülést, a hazai bajnokság és kupa mellett a nemzetközi porondon csak a CEV-kupába nevezett az együttes.


Szoboszlai Tibor