Társasházépítés, gravírozással : otthon mindkét területen – Verebélyi János válaszol!
Verebélyi János a Construma kiállításon kreatív csapatának egy részével

„Ezt te építetted? Ha tudtam volna...!” Gyakran hangzik el bő ismeretségi köréből ez a két mondat, mikor szembesülnek a ténnyel, hogy Verebélyi János vállalkozási rendszerének hangsúlyos eleme a Selyem-Ber Kft. Olyannyira, hogy most indul nagyjából ötven újabb lakás megvalósítása a város több pontján, miközben másik „énje” különleges, személyes ajándéktárgyakkal varázsol el.

Évek óta többet visel sárga sisakot Verebélyi János, mint öltönyt. A baráti körben Csókának becézett, megoldásokban és fejlesztésekben gondolkodó vállalkozót alapvetően úgy ismerik, mint akihez bátran lehet fordulni, ha személyes, különleges ajándéktárgyat kell – lehetőleg tegnapra – elkészíteni, akár minőségi itallal. A Selyem utca 45.-ben továbbra is él ez a lehetőség, de az utca nevéhez hozzátoldották a Ber szócskát (beruházás...), melyből komoly építőipari cég emelkedett ki, jelentős referenciákkal.

Például ezt a címkét is ők gyártották, melynek a reklámja mellett áll Verebélyi János

Városszerte építkeznek

Nemrég adtunk át a Szalag utcán modern társasházat, de mivel elképesztő lendületben van az építőipar, örömmel mondom, hogy ott második ütemben készülőben sincs már szabad hely, ami a bizalom jele.

– mondja a cégvezető.

Sokan kérdeznek rá utólag, hogy „tényleg, én is csinálok ilyeneket?”, ezért inkább „előre” jelzem, hogy igen, nem is keveset! Egy sokmilliós befektetésnél – még ha hozzá is számoljuk a most népszerű, elérhető állami kedvezményeket – nem mindegy, hová tesszük le a garast. Szívesen látunk mindenkit és a teljes ügyintézésben is segítünk, akár társas-, iker- vagy családi házról van szó.

Személyes ajándékok

S ha belépnek a Selyem utcai központba, máshoz is ötleteket kaphatnak. Mondhatni, elég a szándék, hogy meglepjünk valakit valami személyessel, a többit ők megoldják az Alanex Kft.-nél, legyen szó ballagásról, keresztelőről, esküvőről, legény- és leánybúcsúról.

De ha tanácstalan egy osztály SZMK-sa vagy a diákok, csak mondják el a vágyaikat, és már készül is az egyedi, saját névvel, fotóval nyomtatott-gravírozott-készített póló, bortartó, fadoboz, címke vagy bármi más – maximum másnapra.

Büszkék vagyunk a felkészült, profi kollégáimmal együtt arra, hogy a nyíregyháziak igényeinek kielégítése mellett emeljük a város hírnevét külföldön is: Kaliforniában egy címkedesign versenyen például az első tízben három, általunk készített volt benne. De a Construma kiállításon is érdeklődtek a fejlesztéseink iránt. Nekünk azonban a legfontosabbak az itt élők: várjuk őket szeretettel!

 

(X)