Sztárparádé a XXV. Mandala Nyáron, júliustól

Szervezőmunkájuknak köszönhetően mennyi felejthetetlen élményben volt része a publikumnak azóta, hogy 25 évvel ezelőtt, 1992-ben életre kelt a Mandala Nyár! Számomra is csodás emlék például Mikó István lenyűgöző Svejkje, a Mozart szerelmeit megidéző Kökényessy Ági és Almássi Sándor játéka, vagy Oszter Alexandra kiváló alakítása a Mona Marie mosolyában. Bódis Gábor ügyvezető igazgatót beszélgetésünk nyitányaként egy rövid számvetésre kértem.
– A korábbi években kertmoziként működő, egyre kevésbé látogatott Szabadtéri Színpadon a József és a bűvös kabát című musicalt adtuk elő 1992-ben az első nyáron két alkalommal, mindannyiszor több mint ezer néző előtt. A Fáraó szerepét Vikidál Gyula játszotta. Éveken át tartó ottani sikersorozat után az evangélikus iskola udvara lett a fellépőhelyünk, de játszottunk az örökösföldi iskola és a megyeháza udvarán is.

250 EZER NÉZŐ ELŐTT

Immár 5. éve a múzeumfalu ad varázslatos otthont a nyári előadásoknak. Az elmúlt negyedszázad alatt 117 vendégelőadás mellett 8 nagykoncertet és 184 saját produkciót láthatott a közönség, amiből tíz premier volt. Ez több mint 250 ezer nézőt jelent. A kezdeti időszakban a Madách Színházat láttuk vendégül a Macskákkal, a Mária evangéliumával és az Apácákkal. Tíz éven át lépett fel nálunk a Kolozsvári Állami Magyar Opera, óriási sikert aratott a József Attila Színház A miniszter félreléppel... Sokan egykori vendégeink közül már nincsenek életben: Kaszás Attila, Psota Irén, Komár László, Antal Imre. Szerencsére velünk van Haumann Péter, Galambos Erzsi, Tahi Tóth László vagy Hegedűs D. Géza...

TITKOK EGY HÁLÓSZOBÁBÓL

Mint megtudtuk, a mostani rendezvénysorozat Kern András A kellékes című, másfél órás „one man show”-jával indul július 8-án, pénteken 21 órától. Egy hét múlva szombaton Bodrogi Gyula és Voith Ági „Zenés találkozás”-a lesz látható; közös színházi életük legjavából idéznek meg epizódokat. Az operettek kedvelőit a Marica grófnő világába repíti Bozsó József, Teremi Trixi és Benkóczy Zoltán a következő héten, majd a hónap végén, két este is Détár Enikő főszereplésével a Hello, Dolly! című musical kerül színre Verebes István rendezésében. Igyekeztek a programokat hétvégére szervezni, hogy minél többen velük tölthessék az estjeiket a vígjátékok és a zenés produkciók jegyében. Hernádi Judit tavasszal bemutatott koncertshow-ja látható majd augusztusban. A kivetítőn a művésznő életének egyes eseményeiről láthatunk fotókat, mesél a szerepeiről, s közben ismert dalait adja elő Heilig Gábor zenekarának kíséretében.
– Megszokhatták a nézők, hogy minden nyáron van egy premierünk. Ezúttal ez a Rejtősködők, avagy a négy piros dugóhúzó lesz. Rejtő Jenő műveiből szerkesztett egy zenés bohózatot Mikó István, s maga is játszik benne. Az első felvonásban a világhírű író légiós történeteiből látunk néhányat, a másodikban pedig pesti kabaréjelenetei jelennek meg egy történetté összefűzve. Augusztus 12-ére tervezzük az ünnepi gálát olyan vendégekkel, akik felléptek már korábban a Mandala Nyár keretében. A Dalszínház a Magyar Teátrumi Társaság alapító tagja; az est fővédnökségét elvállalta az elnök, Vidnyánszky Attila. Harsányi Gábor írta a Nejem a neten című vígjátékot, amiben Nyertes Zsuzsa és Magyar Attila a főszereplők. Titkok egy hálószobából címmel Gregor Bernadett és Szarvas Attila kétszemélyes vígjátéka is kellemes perceket ígér, ahogyan az István, a király Varga Miklóssal a címszerepben. Jávor Pali utolsó mulatása Benkő Péter és Rusz Milán előadásában a múzeumfalu kocsmájában látható, a templomban pedig Lukács Sándor Elűzött álom című előadóestje. Szeptember 10-én zárógálával ér véget a 25. Mandala Nyár.

(Szerző: Sz. Kántor Éva)

(Kép: Pillanatkép a Hello, Dolly! című darabból)