Sztárparádé a színházban!
Hosszan sorolhatnánk azoknak az ismert művészeknek a nevét, akik fellépnek a következő hetekben a Móricz Zsigmond Színházban. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2018.10.05-i számában).
A bájos Kovács Patrícia például jövő hét szerdán kellően meg nem becsült feleség lesz John Osborne Dühöngő ifjúság című, klasszikussá vált darabjában, amelyet az Orlai Produkció előadásában tekinthetünk meg. A nagyreményű egyetemistából cukorkaárussá váló férjet Szabó Kimmel Tamás alakítja. Az angol szerző 1956-ban keletkezett műve egy generáció nagyratörő terveinek, majd csalódásainak ad hangot.
Csákányi Eszter is fellép
Csákányi Eszter kivételes tehetségének többször is tanúi lehettünk színházunkban; elég csak A 42. hét vagy a Brezsnyev lánya című előadásokat visszaidéznünk. Akit az istenek szeretnek című estjén magáról és a női lélekről mesél október utolsó szombatján. A nőkről, akik alárendelik magukat egy férfinak, akik egyedül maradnak, s akik mégis mindent túlélnek. Mindez kétfős zenekari kíséret mellett hangzik el.
Kováts Vera lesz Kovács Vera?
A Szente Vajk rendezte Meseautó a Móricz Zsigmond Színház egyik sikerprodukciója. Akiknek nincs bérletük, azok is megtekinthetik november 3-án és 10-én a nagyszínpadon. A nagysikerű film forgatókönyve alapján készített musicalt Galambos Attila és Szente Vajk, amely már a Madách Színház közönsége körében is igen népszerű volt. A Rózsakert Szabadtéri Színpad után a kőszínház adott otthont az előadásnak, amelyik a mi társulatunkra szabva új színekkel, poénokkal gazdagodott. Természetesen most sem maradhatnak el a jól ismert mondatok, mint „Aladár. A, mint Aladár, L, mint Ladár”, vagy „Mit sütsz, kis Szűcs?” Előadás előtt legfeljebb azon töprenghetnek el a nézők, hogy Kovács Verát Kováts Vera vagy Kónya Merlin Renáta alakítja-e.
Aki lemaradt a Vidorról
A Legyen a feleségem! című vígjátékot a VIDOR Fesztivál nézői láthatták már, de sokaknak akkor nem jutott jegy. Ők is megtekinthetik a komédiát november 16-án a nagyszínpadon, a Játékszín vendégjátékában. A Nagy Sándor által „hozott” nőtlen ifjú és feltörekvő brókernek a vacsoráig „tálalnia” kell egy feleséget is a házasságpárti nagyfőnöknek. Jim többféle opció közül próbál választani. A „befutó” a Kovács Patrícia által alakított bejárónő lesz, akinek intelligencia-kvóciense nem verdesi ugyan az eget, viszont a tisztítószerpiacon kellően képben van.
Gyógyír után Párterápia
Az osztrák Glattauer Gyógyír északi szélre című darabja sokunk felejthetetlen élménye marad. Az idei VIDOR Fesztiválon a Párterápia című művét mutatta be az Orlai Produkció, amiért elnyerte a legjobb kamaraszínpadi előadás díját, a darabban a fifikás pszichológust játszó Mészáros Máté pedig átvehette a legjobb epizódalakításért járó szobrocskát. Az általa életre keltett lélekgyógyászhoz akár továbbképzésre is járhatnának a kollégái, illetve a válni készülő párok, hogy megtudják, hogyan lehet megerősíteni az elszakadni készülő szálakat. Mindez kiderül november 17-én. A Second Life, avagy Kétéletem című előadás azzal a gondolattal játszik el egy héttel ezután: mi lenne, ha két életünk lenne. A színészek öt kitalált élettörténetet jelenítenek meg, amelyekben találkoznak a valós és elképzelt alteregóik. Megtudhatjuk majd többek között, mik lettek volna Kovács Patríciáék, ha nem a színjátszást választották volna.
(Szerző: Sz. Kántor Éva)


