Szoros meccsen szettet nyert Szerbiában a Nyíregyháza
Vereséget szenvedtek a Challenge Kupa első meccsén a röplabdások.

Már a sorsoláskor tudni lehetett, nem lesz könnyű dolga a Fatum-Nyíregyházának a női röplabda Challenge Kupában. A szerb Stara Pazova ugyanis komoly játékerőt képvisel. Ennek ellenére szorosan alakult az első játszma, és csak 23–22 után tudta nyerni a játékrészt a hazai együttes. A második szettben viszont végig a Nyíregyháza vezetett, volt, hogy hat ponttal is, és egyenlített is Kőhalmi Richárd együttese. Főként Debora Araujo volt elemében, az ütő öt ászt is nyitott, és végül 20 ponttal a mezőny legeredményesebb játékosa lett. A brazil légiós sem tudta viszont megállítani a szerbeket a harmadik szettben, pedig féltávnál még a Nyíregyháza vezetett négy ponttal. A negyedik játszmában jobb volt a Stara Pazova, mely végül 3–1-re megnyerte a meccset. A visszavágót két hét múlva rendezik Nyíregyházán.

Stara Pazova–Fatum-Nyíregyháza 3–1 (22, -18, 21, 20)

Nyíregyháza: Araujo 20, Erdős 4, Sikos 12, Valdez 10, Erdősné 5, Vén 3. Csere: Tóth (liberó), Andrejkovics

Vezetőedző: Kőhalmi Richárd

Dankó L.