Két meccs, két döntetlen. A 2020/2021-es idényben a másodosztályban találkozott egymással a Nyíregyháza Spartacus és a DVSC. A Városi Stadionban bár Jánvári Gábor találatával sokáig vezettünk, a 93. percben Pintér egyenlített, így 1-1 lett a végeredmény. Debrecenben is két gól született, akkor fordított volt a helyzet. Korhut révén a Loki talált be, de Gresó Mátyás a 96. percben egyenlített. Az akkori csapatban a gólszerzőnkön kívül Fejér Béla is pályára lépett, mindketten most is tagjai a keretnek.
A szombati a 28. mérkőzés lesz a két gárda között, az élvonalban pedig a 21. Öt meccset nyertünk mi, 14-et a Debrecen. Rögtön az első Keleti-rangadón 1-0-ra győztünk 1978-ban, Farkas Béla találatával. A kispadon akkor Temesvári Attila nagypapája, Temesvári Miklós ült...Emlékezetes volt az 1998-as összecsapás is Nyíregyházán, amikor Kiss György, Kirchmayer Tibor, Novák János és Kondora József góljaival már 4-0-ra is vezettünk, a vége 4-2 lett. Utoljára 1999-ben győzött a Szpari hazai környezetben, 2-1-re, azaz 25 év után nyerhetünk ismét a Városi Stadionban. A szombati meccs 19.30-kor kezdődik.