Szociális intézmények védekezését segíti a humanitárius tanács

Több mint 32 millió forintnyi eszközzel segíti a szociális intézmények koronavírus-járvány elleni védekezését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács - jelentette be a szervezet elnöke csütörtökön Budapesten.

Soltész Miklós, aki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, hangsúlyozta: miközben a járvány idején fenn kell tartani a mindennapi élet működését, meg kell óvni a szociális intézményekben élő idősek vagy fogyatékossággal élők egészségét; ezt szolgálják a védekezést segítő eszközök.

Elmondta: 15 millió forint értékű eszközt kapnak a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményei, a civil fenntartású intézményeket pedig 5 millió forint értében segíti a tanács. Több mint 12 millió forint értékű védőeszközt a Magyar Vöröskereszt, a Katolikus Karitász, a Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, az Ökomenikus Segélyszervezet, valamit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményeibe juttatnak el.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a védekezés sikerét jelzi, hogy az országban működő 1600 időseket, fogyatékkal élőket, illetve pszichiátriai- és szenvedélybetegeket gondozó intézménynek mindössze négy százalékát érte el a vírus.

Az ország működésének fenntartásához szükség van a szociális gondozó intézmények bizonyos fokú izolációjára, ami eddig sikeresnek bizonyult. Ezekben az intézményekben 42 ezer ember dolgozik, akiknek fokozott a felelőssége a védekezésben; az ő munkájukat is segítik ezek az eszközök - mondta az államtitkár.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület ügyvezető alelnöke közölte: az intézményfenntartók felelősek azért, hogy megállítsák a fertőzés terjedését és meg tudják őrizni az izolált körülmények között az idős emberek lelki egészségét is.     Ezért a beszerzés előtt megkérdezték az intézményeket, hogy milyen eszközökre van szükségük. Ugyanakkor a szeretetszolgálat által lebonyolított beszerzés során a magyar gyártású eszközöket részesítették előnyben, hogy ezzel is segítsék a hazai gazdaságot - mondta az alelnök.

A tanács 790 érintésmentes kézfertőtlenítő berendezést, 350 hőmérőt és a levegő vírusmentesítését segítő 52 ózongenerátort juttat el az intézményekbe a szeretetszolgálat segítségével.

 

Forrás: MTI